A Puskás Akadémia FC csapatát fogadta együttesünk a Rákóczi-stadionban az OTP Bank Liga 17. fordulójában, ami a tavaszi nyitány is volt egyben. A nulla, mínusz egy fokos hidegben vívott találkozón csapatunk megszerezte az első döntetlenjét.

 

A nagy hidegben nem érződött a játékosokon, hiszen nagy iramban kezdődött a találkozó. Csapatunk a hetedik percben már közel állt a gólhoz, miután Nagy Richárd csapott le Thomas Meissner eladott labdájára, de éles szögből csak az oldalhálót találta el. A folytatásban bár mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de a Puskás szerzett vezetést. Gyurcsó Ádám centerezésére ugyanis jól érkezett Golgol Mebrahtu és kapásból lőtt a hálóba. Ezt a hátrányt azonban gyorsan, mindösszesen öt perc alatt ledolgozta csapatunk. Szakály Attila indította a saját tizenhatosáról Balázs Zsoltot, aki két védő szorításában is megtartotta a labdát, majd remekül készített le az érkező Nagy Richárdnak, aki jobb külsővel pörgetett a bal alsóba a kilépő Hegedüs Lajos mellett.

A második félidő eleje már nem hozott akkora iramot, mint az első játékrész, de a hetvenedik perctől újra megélénkült a mérkőzés. A felcsútiak holland védekező középpályása Yoell van Nieff ugyanis lerántott a kilépő Balázs Zsoltot, s mivel neki már volt egy sárgája kiállította a játékvezető. A hajrában futószalagon jöttek a helyzetet, Balázs Zsolt, Szakály Attila és Andrij Yakymiv is könnyedén bevehette volna a Puskás kapuját, de kimaradtak a helyzetek, így egy pontot szerzett együttesünk.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Puskás Akadémia FC 1–1 (1–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1053 néző. V.: Erdős (Vígh-Tarsonyi, Szécsényi I.).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Hegedűs D., Tarsovs, Fodor M. – Nagy J., Yakymiv (Nagy K., 88. p.) – Nagy R., Szakály A. (Beliczky, 88. p.), Csiki (Zsiga, 80. p.) – Balázs Zs. Vezetőedző: Disztl László.
Puskás Akadémia FC: Hegedüs L. – Szolnoki, Meissner, Spandler, Deutsch L. – Favorov, Van Nieff, Plsek (Slagveer, 66. p.) – Gyurcsó (Sós, 88. p.), Vanecek (Ulbrík, 72. p.), Golgol. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
Gólszerzők: Nagy R. (20. p.), illetve Golgol (15. p.).
Kiállítva: van Nieff (70. p.).
Sárga lap: Tarasovs (69. p.), illetve van Nieff (36. p.), Spandler (76. p.).

 

Kaposvári Rákóczi FC–Puskás Akadémia FC
2020. január 25