A hatodik felkészülési meccsünkön az első vereségünket szenvedtük el, az NB III. egyik élcsapatától, a Tiszakécskétől.
Hamisítatlan téli időjárásban, a BFLA Puskin utcai edzőközpontjában fogadtuk az NB III. Dél-Keleti csoportjában érdekelt Tiszakécske csapatát. A felkészülési találkozó remek iramot hozott, sőt, Babinszky Bence révén akár igen korán előnybe is kerülhettünk volna, de támadónk ezúttal célt tévesztett. A folytatásban mind a két csapat előtt adódott lehetőség, de a szünetig nem esett gól.
A második félidőben átvette a meccs irányítását az ellenfél, amely egy órányi játékot követően, egy szögletvariáció után, Marsa Levente révén a vezetést is megszerezte (0–1). Pár perccel később, a sorcserék után, Balázs Benjámin hozta helyzetben Sipos Zoltánt, akinek a lövését nagy bravúrral védte csereként érkező kapusunk, Horváth Fábián, de a kipattanó Horváth Emil elé került, aki kihasználta a ziccert (0–2). A remek iramú edzőmeccs remekül szolgálta a felkészülésünket a bajnoki folytatásra, amely előtt még egy mérkőzés vár ránk. Szombaton 13.00 órakor a Balatonlelle ellen vívjuk a főpróbát.
Jeney Gyula: – Biztos vagyok benne, hogy ez a mérkőzés a hasznunkra válik, hiszen az a célunk, hogy mind a tizenhárom bajnoki meccsünket megnyerjük. Azok között lesznek olyan rangadók, amikor a Tiszakécskéhez hasonló csapatokkal játszunk, így kaptunk egy ízelítőt abból, hogy milyen egy top NB III.-as csapat ellen futballozni. Sajnálom a csapatomat, mert az első félidő rendben volt, megvoltak a lehetőségeink, tetszett, amit láttam, de abban még fejlődnünk kell, hogy az ellenfélnek ne legyen esélye ennyi átmenetre ellenünk. Rengeteg labdát szereztünk az ellenfél térfelén, közel a kapujukhoz, de az óriási bűn, hogy ebből egy gólt sem rúgtunk, ezekből illet volna párat kihasználni, viszont ebből most még nincs probléma, hiszen van még idő a bajnoki rajtig. A második félidőt gyengén kezdtük, a sorcserék után pedig már egy teljesen más meccs alakult ki, de ebből sem jöttünk ki jól. A következő két hétben, teljes erőbedobással az offenzív dolgokra kell koncentrálnunk, bízom benne, hogy javítunk a helyzetkihasználásunkon.
Kaposvári Rákóczi FC–Tiszakécskei LC 0–2 (0–0)
Kaposvár, Puskin utca, 100 néző. V.: Balikó.
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. (Horváth F., a 63. percben) – Görög (Szabó M., a 63. percben), Balogh Á., Hadaró, Böndi (Pusztai, a 63. percben) – Szederkényi (Pressing, a 71. percben), A. Mazzonetto (Heil, a 63. percben) – Horváth B. (N. Mazzonetto. a 63. percben), Balla (Polák, a 63. percben), Babinszky (Zoltán R., a 63. percben) – Mayer M. (Bíró D., a 63. percben). Vezetőedző: Jeney Gyula.
Tiszakécskei LC: Prokop (Szmola, a szünetben) – Balázs B., Csáki (Takács Zs., a 75. percben), Valencsik (Grünwald, a szünetben), Tamás K. – Pataki (Burdika, a 75. percben), Marsa (Géringer, a 69. percben), Tóth B. (Kocsis D., a 61. percben), Sallai (Antal G., a szünetben) – Horváth E. (Takács T., a 69. percben), Sipos Z. Vezetőedző: Balogh Pál.
Gólszerzők: Marsa (a 60. percben), Horváth E. (a 66. percben).