Már hivatalosan is a korábbi sikeredzővel készül csapatunk a pénteki Vasas elleni mérkőzésre. Prukner Lászlóra szakmai igazgatóként vár az a kicsit sem egyszerű feladat, hogy benntartsa a Rákóczit a másodosztályban. A szakvezető szerint ez a nehéz helyzet ellenére sem lehetetlen. 

Prukner László 2014 januárjában vezetőedzőként távozott a klubtól, most viszont szakmai igazgatóként próbál segíteni a bennmaradás kivívásában.
– Vannak érzelmi kötődések az ember életében. Én ettől a várostól, klubtól sokat kaptam, és úgy érzem, hogy sokat is adtam. Volt egy nem jól sikerült elválás, azt gondolom, ami természetesen olyan sebeket hagyott bennem, amik nehezen gyógyultak. Most viszont megkértek arra, hogy nézzem meg a csapatot, hogy látok-e esélyt arra, hogy bennmaradjon – mondta az 54 éves szakember. 
A bennmaradásért folytatott küzdelemben pedig egy új játékos is Prukner László segítségére lehet. Kaposváron folytatja ugyanis pályafutását a korábbi korosztályos válogatott támadó Faggyas Milán.
– Nagy múltú klubhoz igazoltam, nagy örömmel érkeztem ide, és egy nagy kihívás áll előttünk, hiszen a csapatnak biztos tagságot kéne szereznie az NB II-ben. Azt gondolom, hogy ha mindenki egyfelé fog húzni, akkor meg tudjuk oldani ezt az előttünk álló nem könnyű feladatot” – fogalmazott az új szerzemény. 
Faggyas akár már a pénteki, Vasas elleni bajnokin bemutatkozhat csapatunkban. A 15. helyen álló Rákóczi 15 óra 30 perckor lép pályára az éllovas otthonában, ahol bravúr lenne a pontszerzés. Az ősszel, hazai pályán sikerült megverni a piros-kékeket, és a fiúk most is szeretnének pontot szerezni.
A találkozót élőben közvetíti a Duna Televízió, a kapos.hu internetes portál pedig szöveges formában számol be a fejleményekről.