Emlékezetes mérkőzésen aratott fantasztikus győzelmet a Kaposvári Rákóczi a Ferencváros ellen a labdarúgó Monicomp Liga 25. fordulójában. A gól nélküli első félidőt követően a fővárosiak szerezték meg a vezetést, a somogyiak Oláh Lóránt tizenegyesével egyenlítettek, a hajrában pedig Zsók József lőtte be a győztes gólt. Sisa Tibor legénysége ismét felkapaszkodott a dobogóra.

A Rákóczi kezdte a mérkőzést, a Fradi viszont már a 18. másodpercben szöglethez jutott, a védők felszabadítottak. A 9.percben jegyezhettük fel az első nagy helyzetet#!# Okuka indítása után Oláh került helyzetbe, és két védő szorításában, jobbról, éles szögből, 10 méterről telibe találta a kapufát A 16. percben Oláh szerzett labdát a ferencvárosi tizenhatoson belül, majd ballal középre ívelt, de Haber kapus lehúzta a beadást.
Ezt követően, ferencvárosi szöglet után Kovács öklözte ki a labdát a mezőnybe, majd Morales lőtt 17 méterről fölé. A folytatásban Oláh szerzett labdát a kaposvári térfél közepén, majd mesterien pörgetett Peric elé, aki balról, 8 méterről lőtt, Haber szögletre mentett. A 44. percben Abdi hagyta faképnél Grúzt, majd 18 méterről lőtt, Kovács szépen védett.
Kaposvári szempontból igen rosszul indult a második félidő, a 47. percben megszerezte a vezetést a Fradi. Heinz adta balról középre a labdát, és Schembri az elmélázó védők mellett 3 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 0-1.
Ezután mezőnyjáték folyt a pályán, jól küzdöttek a kaposváriak, a népes közönség minden próbálkozást megtapsolt. Az 58. percben Heinz ugratta ki Abdit, de Kovács jól jött ki a kapujából, és becsúszva mentett a tizenhatoson kívül.
A 62. percben Tutoric rácsúszott Okukára a tizenhatoson belül, a bíró a partjelző beintésére büntetőt adott, Oláh pedig magabiztosan lőtt a kapu bal felső sarkába. 1-1.
Az egyenlítő gól után megélénkült a mérkőzés, a kaposváriak elkapták a fonalat, és több szép támadást is vezettek. A 74. percben Pavlovic ívelte jobbról előre a labdát, a túloldalon érkező Oláh fölé durrantott. 
A 89. percben átvette a vezetést a Rákóczi! Jobb oldali szöglet után Grúz fejese Zsók lábán megcsúszott, Haber a labdát még kiütötte, ám az ott álló Zsók két lépésről a hálóba lőtte azt. 2-1.
A 91. percben Jawad hajrázott nagyot egy labdáért, majd a ferencvárosi kapu mögé ívelte a labdát. A találkozó zárásaként Miljkovic találta el a kapufát.
Emlékezetes mérkőzésen, nagy csatában szerzett értékes három pontot a Rákóczi. A kaposváriak újból jelezték, hogy nem mondanak le a dobogóról szőtt álmokról…
Kaposvári Rákóczi – Ferencváros 2-1 (0-0)
Kaposvár, 4500 néző. V.#!# Bognár T.
Rákóczi FC#!# Kovács Z. – Okuka, Grúz, Zsók, Gujic – Hegedűs, Máté (Szepessy, 62.) – Pavlovic (Jawad, 85.), Oláh (Farkas Z., 90.), Balázs B. – Peric. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Ferencváros#!# Haber – Balog Z., Csizmadia, Tutoric – Rósa, Maróti, Abdi (Miljkovic, 89.), Morales (Stanic, 76.), Junior – Heinz, Schembri. Szakmai igazgató#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Oláh (63., 11-esből), Zsók (89.), illetve Schembri (47.)
Sárga lap#!# Okuka (18.), Gujic (21.), Zsók (25.), Pavlovic (63.), illetve Tutoric (20.), Rósa (83.)