A harmadosztályú Pápa ellen vívta a bajnoki küzdelmek előtti utolsó edzőmérkőzését csapatunk. A szombati edzőmérkőzés együttesünk magabiztos sikerét hozta.

Remekül kezdte a felkészülési mérkőzést csapatunk, hiszen Bíró Dominik beadása után Szakály Attila már a harmadik percben bevette a pápaiak kapuját. A folytatásban Ur László, majd Ádám Martin fejese jelentett veszélyt, de előbbi éppen mellé szállt, utóbbinál pedig nagyot védett Szigeti Ákos.
A második félidő elején megduplázta előnyét csapatunk: Szakály Attila csapott le egy eladott labdára, majd Ádám Martin elé tálalt, aki közvetlen közelről passzolt a kapuba. Nem sokkal később fordított sorrendben növelte előnyét csapatunk, azaz ezúttal Ádám Martin passzát Szakály Attila egy csel után váltotta gólra. Közel állt együttesünk a negyedik találathoz is, hiszen előbb Nagy János beadását Ádám Martin kapásból tűzte kapura, de Bánki Máté óriási bravúrral szöglete mentett, majd Szakály Attila állt közel a triplához, de pöccintése éppen elkerülte a kaput. A két helyzet között kis híján szépítettek a vendégek, de Böröczky Bálint lövése sem talált kaput. Aztán a sok kimaradt helyzet után végre megszületett a negyedik találat is, újra Ádám Martin volt eredményes.

Waltner Róbert: Keményen végig csinálta a csapat a hathetes felkészülést. Az utolsó edzőmérkőzés hasznos volt, pár hiba még kijött, amik rámutatott arra, hogy min kell változtatni. Elégedett voltam a fiúkkal. A jövő héttel megpróbáljuk sokak szerint a lehetetlent, azaz bent maradni az NB I-ben, ezért minden meccsen megteszünk majd mindent. Az elmúlt két év meseszerű volt, ezt megpróbáljuk folytatni és tovább írni a történetet.

Kaposvári Rákóczi FC–Pápai Perutz FC 4–0 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 400 néző. V.: Szilasi.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Hadaró – Andriy (Nagy T., 76. p.), Vojnovic (Nagy K., a szünetben) – Csiki (Beliczky, 76. p.), Szakály A., Bíró D. (Nagy J., 53. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László. Edző: Waltner Róbert.
Pápai Perutz FC: Szigeti (Bánki, a szünetben) – Farkas D., Dóczi (Benecz, 60. p.), Császár A. (Böröczky, 60. p.), Domján – Hanzl, Iványi (Mogyorósi, 60. p.), Zsirai, Vince Á. (Baldauf, 60. p.) – Irmes (Péter K., 60. p.), Kalász (Farkas B.). Vezetőedző: Lengyel Ferenc.
Gólszerzők: Szakály A. (3., és a 66. p.), Ádám M. (50. és 80. p.).

Kaposvári Rákóczi FC–Pápai Perutz FC
2019. július 27.