Az izraeli élvonalban szereplő FC Ashdod ellen játszotta a bajnoki rajt előtti utolsó előkészületi mérkőzését a Kaposvári Rákóczi futballcsapata. A fiatalokkal felálló somogyi együttes hetven percig volt egyenrangú partnere ellenfelének, de végül háromgólos vereséget szenvedett.

Prukner László vezetőedző ezúttal a fiataloknak szavazott bizalmat, illetve a még itt lévő próbajátékosok is kaptak egy újabb lehetőséget, hogy bizonyítsanak. A hosszú külföldi teszttúráról hazatérő védő, Graszl Károly ugyancsak helyet kapott az együttesben.  A kaposváriak hetven percig jól helytálltak, a hajrában azonban felülkerekedett az izraeli ellenfél.
– Az e heti két mérkőzés az eredményesség szempontjából nem alakult túl fényesen – kezdte összegzését Prukner László vezetőedző. – A mérkőzés jelentős részében egyenrangú ellenfele voltunk az izraeli csapatnak, és sok pozitívumot láttam. Az elmúlt négy hét munkája most csúcsosodott ki, eléggé fáradt volt a társaság. Bízom benne, hogy a jövő heti frissítés után sikeres rajtot veszünk majd.
A csapat szombatra és vasárnapra pihenőt kapott, a felkészülés hétfőn délután folytatódik. A jövő vasárnap pedig már az MTK elleni bajnoki következik a sorban…
FC Ashdod – Kaposvári Rákóczi FC 3-0 (0-0)
Telki.
Rákóczi FC#!# Horváth L. – Fenyvesi, Graszl, Major, Jánvári – Brlecic, Huszárik, Katona, Bőle – Cehic, Marianovic. Cserék#!# Rusák, Vadas, Házi B., Zmukic, Farkas P. Vezetőedző#!# Prukner László