Csakúgy, mint a Pápa ellen, Újpesten is 1-1-es döntetlent játszott a Rákóczi. Csapatunk a hazai vezető találat után Kink góljával egyenlített a 27. percben, ám hiába játszottuk végig emberelőnyben az egész második félidőt, nem sikerült kiharcolni a győzelmet.  

Bátran, jól kezdtük a mérkőzést, de a vezetést mégis a fővárosiak szerezték meg a 20. percben egy szerencsés góllal. Tshibuabua beadása után Lázár B. lőtt középről, 8 méterről, a labda a bevetődő Kovács O. lábán megpattanva a bal alsó sarokban kötött ki. 1-0.
Egy perc múlva pedig kis híján megduplázták az előnyüket a fővárosiak#!# Haris fejese csak kicsivel kerülte el a jobb alsó sarkot. A folytatásban előbb Kink visszafejelt labdáját Balázs B. lőtte kapura, majd a 27. percben az egyenlítés is összejött. Balázs Benjámin remek indítása után az észt Kink az ötös jobb sarka elől a háló jobb oldalába csavarta a labdát. 1-1.
A 42. percben Ngawa szabálytalankodott Firtulescuval szemben, és megkapta a második sárga lapját, így emberelőnybe kerültünk. A megítélt szabadrúgást Thiam végezte el, és a jól eltalált lövés után Dmitrovic védett bravúrral.

A második félidő elején Kabát tört be a tizenhatoson belülre, a lövést Jahic védte. Némi adok-kapok és több sárga lap után a 70. perctől újra a labdarúgás került a középpontba. Balogh Balázs lövését védte nagy bravúrral Jahic, majd Litauszki hagyta ki a kihagyhatatlant, miután egy lépésről nem találta el az üres kaput. A végén még Haruna megszerezhette volna a győztes gólt. ám két méterről csúnyán fölé lőtt.
Újpest FC – Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (1-1)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1500 néző. V.#!# Iványi.
Újpest#!# Dmitrovic – Ngawa, Litauszki, Heris, Nagy J. – Stanisavljevic (Proesmans, 82.), Balogh B., Vasiljevic, Lázár B. (Sankovic, 46.) – Kabát, Tshibuabua (E. Sidibe, 92.). Vezetőedző#!# Nebojsa Vignjevic
Rákóczi FC#!# Jahic – Kovács O., Mbemba, Badis, Mulemo – Firtulescu (Bőle, 75.), Coroian, Thiam (Murai, 62.), Florean – Kink (Haruna, 68.), Balázs B. Vezetőedző#!# Selymes Tibor
Gólszerzők#!# Lázár B. (20.), illetve Kink (27.).
Sárga lap#!# Ngawa (18., 42.), Stanislavijevic (57.), Sankovic (60.), illetve Mulemo (44.), Badis (62.), Florean (66.), Kovács O. (87.).
Piros lap#!# Ngawa (42.).