Waltner: nem feltartott kézzel megyünk

A MOL Fehérvár FC otthonába látogat csapatunk az OTP Bank Liga NB I. nyitófordulójában. A vasárnap 18 órakor kezdődő találkozónak a nemrég átadott MOL Aréna Sóstó ad majd otthont.

Öt év után ismét első osztályú bajnoki mérkőzést vív együttesünk. Az OTP Bank Liga NB I. első fordulójában csapatunk az Európa-ligától csütörtök este búcsúzó MOL Fehérvár FC stadionjában lép majd pályára vasárnap 18 órakor. A székesfehérváriak hiába várhatták előnyből a liechtensteini FC Vaduz elleni Európa-Liga mérkőzés visszavágóját, egy hosszabbítást hozó mérkőzésen alulmaradt, s kiesett. A búcsút akár jól is jöhet együttesünk számára, hiszen Marco Nikolic csapatából biztosan sokat kivett a Vaduz elleni találkozó.

A Fehérvár egy profi csapat, igen bő kerettel – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Olyan játékosok ültek a Vaduz ellen a kispadon, akik a magyar válogatottban is többször pályára léptek. Gondolok itt Kovács Istvánra, vagy Futács Márkóra, aki gólkirály volt a horvát első osztályban, így nem hiszem, hogy bármennyivel is könnyebb lesz a mérkőzés. Nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára. Lehet előnye és hátránya is annak, hogy a székesfehérváriaknak sajnos nem sikerült a továbbjutás. Meglátjuk, ez, hogy fog elsülni. Én bizakodó vagyok.

Érdekesség, hogy Waltner Róbert és Disztl László is volt a székesfehérváriak labdarúgója. Rákóczi nemrégiben kinevezett vezetőedzője, Diszt László Magyaroroszágon a székesfehérváriakkal érte el legnagyobb sikerét. A korábbi kiváló védő ugyanis, testvérével együtt részese volt az UEFA Kupa menetelésnek, sőt az elődöntőben fontos gólt szerzett az FK Zeljeznicar ellen. Waltner Róbert a kilencvenes évek végén szerepelt a Videotonban, ahol 64 mérkőzésen 15 alkalommal volt eredményes.

A két csapat utoljára több mint 5 éve, 2014. május 10-én játszotta eddigi utolsó NB I-es meccsét, akkor a fehérváriak Zé Luis és a volt kaposvári Nemanja Nikolics góljaival 2–0-ra nyertek.

Szurkolóink a belépéssel kapcsolatos információkat ide kattintva érhetik el.

Új mezben az élvonalban

Nem csak egyesületünk, hanem a csapat meze is a legjobbak közé fog tartozni a következő szezonban, hiszen klubunk mindkét fél számára előnyös megállapodást kötött a SPORT36 Kft-vel, a ZEUS Italia kizárólagos magyarországi forgalmazójával. A következő, 2019/2020-as bajnoki szezonban így ZEUS márkájú mezben lépnek majd pályára labdarúgóink.

– Minden csapatsportágban van támogatott együttesünk – kezdte Bódis Tamás, a SPORT36 Kft. tulajdonosa– Kosárlabdában a Falco és a Körmend, kézilabdában a Komló, röplabdásban pedig a Fino Kaposvár, és az 1.MCM Diamant Kaposvár, valamint az összes magyar válogatottat mi öltöztetjük. Labdarúgásban pedig mostantól a Kaposvári Rákóczi FC is a kiemelt csapataink közé tartozik, de mi mezünkben lép pályára az Ajka és a Nagykanizsa is. Külföldön, Olaszországban, Görögországban, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában is rengeteg első osztályú labdarúgó-csapat választotta a ZEUS márkát. A SPORT36 számára fontos, hogy egy magyar, NB I.-es klub is használja a termékeinket, ezért mindent támogatást megadunk a Kaposvárnak.

– A SPORT36 jóvoltából nagyon széles termékpalettából választhattunk, remek minőségben és kiváló stílusban – mondta F. Néber Ákos, klubunk ügyvezetője. – Bódis Tamás minden kérésünknek azonnal eleget tesz, remek, nagyon előnyös az együttműködés mindkét fél számára.

 

A ZEUS Italia 1999-ben kezdte nagy kalandját a sport világában.

A márkát egy csoport ambiciózus, nagyra törő, céltudatos fiatal vállalkozó hozta létre. Céljuk egy olyan márka létrehozása ami minőségben, tervezésben versenyképes az ismert sportszermárkákkal, szállítás gyorsaságában, raktárkészletben, minőségben, pedig felülmúlja azokat.

Fő elv a legjobb ár/minőség arányú termékek gyártása volt! Erre a célra, a ZEUS Italia a vásárlók nagyközönségére, egyesületekre összpontosítva szolgáltatási és ügyfélszolgálati rendszere révén az igények felmérésével kezdte, hozzájuk igazítva a desinget és a gyártást. Ezt a munkát egy motivált, fiatal csapat segítette.

A ZEUS Italia az évek során a projekt tevékenységét négy irányban: a kínálat bővítése, a piac (kereskedelmi hálózat bővítése), a termékfejlesztés és a hatékonyabb működés, bővítette. A stratégia, a piaci igények, minőség, vásárlók elképzeléseinek találkozását.

SPORT36-ZEUS Italia kihelyezett iroda/központ: A ZEUS Italia 2013. januárjában vette fel a kapcsolatot a SPORT36-tal. Céljuk a megfelelő partner megkeresése volt a Közép-Európai régióban, aki az általunk célként kitűzött feltételeknek megfelel. Saját irodával, raktározási lehetőséggel, földrajzilag a legjobb helyen lévő telephellyel rendelkezik. A vásárlók/csapatok elvárásainak megfelelő gyorsasággal, minőségben szolgálja ki partnereit. Az elmúlt időszakban a SPORT36 a legnagyobb partnerünké vált!

Jegy- és bérletárak a 2019/2020-as szezonra

Az NB III. Dél-Nyugati csoport 2025/2026-os szezonjának őszi felében az alábbiak szerint alakulnak a jegy-, illetve a bérletárak.

Bérletárak:
Nagylelátó: 8.000 Ft/őszi szezon
Főépület: 10.400 Ft/őszi szezon

Szurkolóink meccsnapokon a nagylelátó pénztáraiban, illetve a főépület mellett található 3. számú jegypénztárban tudják majd megváltani a bérleteket.

Jegyárak:
Nagylelátó: 1.000 Ft
Főépület: 1.300 Ft
Vendég szektor: 1.000 Ft
Álló szektor: ingyenes

A 14 éven aluliak, illetve a 75 éven felüliek ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzéseket.

 

Ukrán középpályást igazoltunk

Andriy Yakymiv személyében fiatal ukrán középpályást igazolt csapatunk. A 22 esztendős játékos egy plusz két évre szóló megállapodást írt alá első osztályú klubunkkal.

Andriy Yakymiv hazájában az UFK Lviv csapatában kezdte pályafutását, majd szerepelt a Karpaty Lviv, a Stal Kamianske és a Desna Chernihiv együtteseiben. A jobb lábas középpályás utóbbi csapatból igazolt Kaposvárra. A 22 esztendős labdarúgó az ukrán első osztályban eddig 22 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett.

Andriy több előkészületi mérkőzésen is pályára lépett már együttesünk színeiben, melyeken jó teljesítményével felhívta magára a szakmai stáb figyelmét, így Kaposváron folytatja pályafutását.

Szurkolói információk a MOL Fehérvár FC elleni mérkőzésre

Mint már arról beszámoltunk csapatunk a MOL Fehérvár FC ellen kezdi az OTP Bank Liga NB I. 2019/2020-as bajnoki kiírását. A vasárnap 18 órakor kezdődő találkozó előtt pár hasznos információt szeretnénk megosztani szurkolóinkkal.

A vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzésnek a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó ad majd otthont. A MOL Fehérvár FC csapatától az alábbi tájékoztatót kaptuk:

A jegyértékesítés július 30-án 10:00-kor veszi kezdetét, azonban ezen a napon sem a VidiShop, sem a MOL Aréna Sóstó főpénztára nem lesz nyitva. Július 30-án 10:00 és 17:00 óra között a MOL Aréna Sóstó edzőpályái felőli, 3-as számú pénztárában vásárolhatnak belépőket a szurkolók (kártyás fizetés lehetséges).

Mivel a bérletértékesítés elővásárlási időszaka július 30-án kezdődik, ezért a Kaposvár elleni bajnokira azokra a helyekre, amelyeket 2019. tavaszi bérleteseink számára fenntartunk, nem lehetséges a jegyvásárlás.

Az online jegyvásárláshoz nem szükséges a klubkártya!

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a jegy megvásárlásakor meg kell adniuk nevüket, valamint születési helyüket és idejüket. Kérjük, fokozottan figyeljenek, hogy pontos adatokat adjanak meg, mert a stadionba való belépéskor a biztonsági szolgálat ezt ellenőrizheti. Megkérjük drukkereinket, hogy a kedvezményes jegyre jogosító okmányokat feltétlenül tartsák maguknál!

Jegyárak (a vendégszektorra a 4. számú kategóriás jegyek érvényesek)

Mozgáskorlátozott szurkolóink számára minden mérkőzésre ingyenes a belépés, de 0 forintos jegyet nekik is váltaniuk kell, míg kísérőik kedvezményes árú jegyet válthatnak.

A vendégjegyek ára online elővételben, valamint meccsnapon a helyszínen is megegyezik a teljes árú, 4-es kategóriás hazai jegyárainkkal, azaz a belépők elővételben 1500 forintba, meccsnapon a helyszínen 2500 forintba kerülnek. A vendég jegypénztárak a mérkőzés előtt 1,5 órával nyitnak ki.

 

Jegyértékesítési pontok és nyitvatartási idők

Helyszín Cím Nyitvatartás
MOL Aréna Sóstó Főpénztár 8000 Székesfehérvár,
Csíkvári út 10.
Szerdán,
csütörtökön és pénteken
10:00-17:00
VidiShop 8000 Székesfehérvár,
Csíkvári út 10.
Július 30-át kivéve
munkanapokon
és augusztus 3-án: 10:00-17:30,
ebédszünet: 13:00-13:30
MOL Aréna Sóstó 3-as pénztár 8000 Székesfehérvár,
Csíkvári út 10.,
edzőpályák felőli oldal
Július 30-án 10:00-17:00
Fehérvári Jegyiroda 8000 Székesfehérvár,
Oskola u. 2-4. (Hiemer-ház)
Hétköznap 9:00-18:00,
szombaton és vasárnap
10:00-16:00
Internet az online jegyvásárláshoz kattintson ide:
meccsjegy.mlsz.hu

 

Javasoljuk szurkolóinknak, hogy jegyüket lehetőség szerint online váltsák meg, így elkerülhetik a sorban állást, és kényelmesen, bármikor hozzájuthatnak a belépőhöz! Az online megvásárolt jegyeket nem szükséges kinyomtatni, telefonról is leolvasható!

Fő támogatók










Médiapartnereink