Az első hatvan perce lehet alapozni
A szintén első osztályú Kisvárda Master Good ellen vívta ötödik felkészülési mérkőzését csapatunk. A fővárosban lejátszott találkozón remekül helyt állt csapatunk, még akkor is, amikor a fiatal labdarúgóink voltak pályán.
A Fővárosi Vízművek pályáján mérkőzött meg együttesünk az élvonal előző évi küzdelmeit a kilencedik helyen záró Kisvárda csapatával. A remek iramú találkozó első félidejében csapatunk dominált, gyorsabban mozogtak játékosaink, ennek pedig meglett az eredménye. Egy remek összejáték után Szakály Attila került helyzetbe, amit kegyetlenül ki is használt. A találat felpörgette az amúgy sem unalmas találkozót, s rögtön jött csapatunk következő nagy lehetősége: Nagy Richárd adott középre, ahol Ádám Martin csapott le a labdára, de lövése kevéssel bal kapufa mellé ment.
A második játékrészben elején egy pontrúgást követően sikerült egyenlíteniük a kisvárdaiaknak Anton Kravchenko fejese révén, azonban nem sokkal később ismételten átvehette volna a vezetést csapatunk: Nagy Richárd állította le a tizenhatos vonalára a labdát, de szabadrúgása a sorban kötött ki. A hatvanadik perctől jobbára a fiatal labdarúgóink kaptak lehetőséget, akik ezúttal is helyt álltak. Igaz, Tischler Patrik góljaival sikerült fordítania a Kisvárdának, de Szabó Alex csukafejesével bizonyította csapatunk, hogy felveszi a versenyt az már rutinos, NB I.-es Kisvárdával.
Az mérkőzés remek erőfelmérőnek bizonyult a bajnokságra, de egy edzőmérkőzésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.
Waltner Róbert: Nagyon tetszett az első hatvan perc. Utána sort cseréltünk, sok fiatal játszott és látszott a minőségbeli különbség. A Kisvárdánál Gosztonyi András helyére Tischler Patrik állt be, nálunk pedig 17 éves Orsós Tamás váltotta Ádám Martint. Tamás egy tehetséges játékos, de a másik oldalon két többszörös utánpótlás válogatott játékosról beszélünk. Ez kijött az utolsó harminc percben. A fiataljaink közül nem mindenki tudta felvenni a versenyt a kisvárdaiakkal, azonban az első hatvan perce lehet alapozni. Sajnos a fialok életkori sajátossága az ingadozó teljesítmény, ez ezen a mérkőzésen is látszott.
Kaposvári Rákóczi FC–Kisvárda Master Good 2–3 (1–0)
Budapest, Vízművek pálya, 100 néző. V.: Lantos.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Nagy T., Hadaró – Andriy, – Nagy R., Szakály A., Nagy K., Csiki – Ádám M. A 60. perctől: Slakta – Tratnyek, Tóth G., Szabó A., Fodor M. – Nagy J. – Borbély Á., Tömösvári, Beliczky, Bíró D. – Orsós T. Vezetőedző: Disztl László. Edző: Waltner Róbert.
Kisvárda: Minca – Bohdan, Berios, Kravchenko, Protic – Lucas, Grozav – Sassá, Tsoukalas, Kovácsréti – Gosztonyi. Csere: Zöldesi, Hei, Baranyai, Rubus, Tischler, Karasiuk, Ilics. Vezetőedző: Vasile Miriuta.
Gólszerzők: Szakály A. (29. p.), Szabó A. (85. p.), illetve Kravchenko (55. p.), Tischler (70. és a 80. p.).
A fővárosban találkozunk a Kisvárdával
Budapesten lép pályára együttesünk a szintén első osztályú Kisvárda Master Good ellen. A szerdán 17 órakor kezdődő találkozónak a Fővárosi Vízművek Sporttelepe ad majd otthont.
Az OTP Bank Liga NB I. előző kiírásban a kilencedik helyet megszerző Kisvárda Master Good ellen folytatja a felkészülési mérkőzések sorozatát csapatunk. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gárda új vezetőedzővel, Vasile Miriutával kezdte el a felkészülést az új idényre. Az előszezon során eddig négy edzőmérkőzést vívott a Kisvárda, vegyes mérleggel. Az ukrán második ligás FC Minaj, valamint a magyar másodosztályban szereplő Kisvárdát legyőzték, a szlovák másodosztályú FK Slavoj Trebisov ellen döntetlent értek el, míg az magyar első vonalban érdekelt Diósgyőrtől kikaptak a várdaiak.
Együttesünk rutinos támadója, Rajczi Péter két szezont is eltöltött Kisvárdán, így jól ismeri az ottani körülményeket.
– A kisvádai labdarúgást Révész Attila rakta össze – nyilatkozta Rajczi Péter. – Precízen, mindennek utána járva próbálja a legjobbat kihozni mindenből, ami példaértékű lehet a magyar labdarúgásban. Egy kárpátaljai akadémiával is van kapcsolatuk, ami remek merítési lehetőség nyújt a kisvárdai utánpótlásnak, hiszen a térségben a Debrecennek és a Nyíregyházának is van akadémiája, ami elszívó erővel hat. Az ottani magyarlakta terület fiataljai a mentálisuknak köszönhetően akár az NB I-be is bemutatkozhatnak majd a jövőben.
– Eddig remek, nemzetközi szinten is jónak számító csapatok ellen léptünk pályára a felkészülés során – tette hozzá Rajczi Péter. – A következő, Kisvárda elleni akár erőfelmérőnek is beillik majd, hiszen érezni fogjuk, hogy fizikálisan mennyire más az első osztály, mint az NB II., de messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le egy edzőmeccsből.
Tömösvári marad, Vojnovic érkezik
Újabb rutinos labdarúgóval erősítette meg keretét együttesünk, hiszen Aljosa Vojnovic is Kaposváron folytatja pályafutását. További hír, hogy Tömösvári Bálint még egy évig biztosan marad, Herzsenyák Áron viszont távozik.
Aljosa Vojnovic a horvát NK Osijek együttesének saját nevelésű játékosa, aki a felnőtt csapatban is letette névjegyét. A védekező középpályás az eszéki klubon kívül több horvát, illetve osztrák gárdánál is megfordult, mielőtt Magyarországra igazolt volna. A jelenleg 33 éves játékos az előző évadban a ZTE csapatával kötött egy évre szóló szerződést, melyet nem hosszabbított meg. A labdarúgó húzóembernek számított a zalai csapatánál, hiszen az őszi szezonban hét mérkőzésen lépett pályára, melyen két gól szerzett, azonban egy rossz mozdulatot követően keresztszalag-szakadást szenvedett, pont együttesünk ellen vívott mérkőzésen, így a szezon hátralévő részében már nem lépett pályára. A horvát, de magyar felmenőkkel is rendelkező labdarúgó az utánpótlás válogatottban 14 alkalommal szerepelt.
– Nagy lehetőséget kaptam azzal, hogy az NB I-ben szerepelhetek – nyilatkozta Aljosa Vojnovic. – Bízom benne, hogy sérülésmentes szezonom lesz. Motivált vagyok, remek felkészülési időszakban vagyunk, keményen edzünk, a szakmai stáb megpróbálja kihozni belőlünk a legjobbat.
További hír, hogy Tömösvári Bálint még egy évig az élvonalba jutott csapatunkat erősíti. A támadó továbbra is kölcsönben szerepel majd Kaposváron, hiszen a Budapest Honvéd labdarúgója. A 21 éves, magyar bajnok játékos az előző szezonban 28 bajnoki, illetve két Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára, melyeken háromszor volt eredményes. Herzsenyák Áron viszont nem tart együttesünkkel az élvonalba. A fiatal támadót az előző bajnoki évadban sérülés is hátráltatta, így kevés mérkőzésen tudott pályára lépni. A most 20 éves labdarúgó a 2017/2018-as szezonban még jobbára az U19-es csapatban szerepelt, de a harmadosztályú bajnokikon is lehetőséget kapott. Áronnak további sok sikert kívánunk a pályafutásához!

Nem esett gól
Gólnélküli döntetlent játszott felkészülési mérkőzésen csapatunk a másodosztályú Soroksár SC ellen.
A szlovéniai edzőtáborba tartó Soroksár SC ellen vívta negyedik nyári felkészülési mérkőzését együttesünk. A találkozón a küzdelem dominált, a játékosok a felkészülési időszaknak megfelelően kicsit fáradtan mozogtak, a kapuk pedig kevésbé forogtak veszélybe. Waltner Róbert a második félidőre sort cserélt, akik ezúttal is éltek vele. Az élvonalra készülő csapatunk a szintén első osztályú Kisvárda ellen vívja következő edzőmeccsét jövő héten szerdán, Budapesten.
Kaposvári Rákóczi FC–Soroksár SC 0–0
Kaposvár, Rákóczi-stadion.
Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pogacsics – Vachtler, Ur, Nagy T., Hadaró – Vojnovic, Szakály A. – Nagy R., Beliczky, Bíró D. – Ádám M. II. félidő: Slakta – Tratnyek, Nagy J., Szabó A., Fodor M. – Andrej, Szakály A. – Borbély, Nagy K., Tömösvári – Orsós T. Vezetőedző: Disztl László. Edző: Waltner Róbert.
Soroksár: Varga – Gárdos, Takács, Huszák, Valencsik – Csernik, Misic – Korozmán, Kundrák, Pászka – Pál. A második félidőben pályára léptek: Molnár, Gyömbér, Derekas, Novák, Orosz, Lőrinczi, Leffler, Pócsik. Vezetőedző: Lipcsei Péter.
Újra hazai pályán
Hazai környezetben vívja majd negyedik nyári előkészületi találkozóját csapatunk. Az ellenfél a Merkantil Bank Liga NB II-ben érdekelt Soroksár SC lesz.
Szombaton, 11 órakor hazai közönség előtt lép pályára az OTP Bank Liga NB I. küzdelmeire készülő együttesünk, amikor is Waltner Róbert tanítványaira a másodosztályú Soroksár SC vár majd. Az előző NB II-es szezon során a fővárosiak a hetedik helyen végeztek, míg csapatunk a másodikon zárt. A bajnokság őszi felében, idegenben három-nullás sikert aratott együttesünk Beliczky Gergő duplájának, illetve Zsiga Ervin találatának is köszönhetően. A tavaszi utolsó fordulóban Nagy Jánosnak sikerült kétszer is bevennie a Sori kapuját, míg Ádám Martin állította be a 3–1-es végeredményt. A mérkőzés nem csak a gólokról maradt emlékezetes, hiszen a találkozót követően vették át a bajnoki ezüstérmet a feljutást kivívó labdarúgóink.
A szombaton 11 órakor kezdődő mérkőzés lesz a Soroksár számára a második előkészületi találkozó, az elsőn a harmadosztályú Kozármislenyt verték Lipcsei Péter fiai.







































