Két poszton is erősítettünk
Rutinos védekező játékost, illetve egy gyors támadót igazolt együttesünk Tóth Gergely Csaba és Csiki Norbert személyében.
A Merkantil Bank Liga NB II.-ben szereplő Vác FC csapatától érkezik együttesünk első nyári igazolása. Tóth Gergely Csaba alapembere volt a másodosztály tizenharmadik helyén záró Vácnak, hiszen harminc mérkőzésen lépett pályára kezdőként, ezeken pedig háromszor talált az ellenfelek kapujába. A 27 esztendős játékos az Újpest illetve az MTK korosztályos csapataiban kezdte pályafutását, utóbbi színeiben az NB II.-ben is bemutatkozhatott, majd előbb a Dunakeszihez, később pedig Pénzügyőrhöz igazolt. A Vác 2013-ban szerződtette a védőként és védekező középpályásként is bevethető játékost. A Pest megyei együttesben rögtön alapemberré vált, hiszen hat év alatt több mint kétszáz tétmérkőzésen húzta magára a váciak szerelését, s része volt a megyei első, majd a harmadosztályból való feljutásnak.
Csapatunkban folytatja pályafutását Csiki Norbert. A gyors támadó legutóbb az NB II.-es Budaörs csapatában rúgta a labdát, ahol 23 mérkőzésen nyolc gól fűződik a nevéhez. A 27 esztendős labdarúgó az agárdi Sándor Károly Akadémián nevelkedett, majd a 2009-ben kölcsönben az angol Oldham Athletic csapatában futballozott. Ezt követően tért vissza Magyarországra, az akkor élvonalbeli MTK gárdájához. Utána Thaiföldre, a Sisaket csapatához szerződött, majd hazatérve megfordult Gyirmóton és a Vasasban is, miután Budaörsre vezetett az útja. Csiki Norbert eddig 67 élvonalbeli találkozón lépett pályára, ezeken pedig tizenhárom alkalommal zörgette meg az ellenfelek kapuját. Emellett pedig szerepelt az U19-es magyar válogatottban is.
Szlovéniában az oroszok ellen
Ismét Szlovéniában lép pályára együttesünk. Ezúttal az orosz első osztályban érdekelt FK Ural ellen szólítják majd pályára a magyar élvonal küzdelmeire készülő labdarúgóinkat.
Neves ellenfél ellen vívja harmadik felkészülési mérkőzését csapatunk. Pénteken 18 órai kezdettel ugyanis az orosz első ligában szereplő FK Ural Szverdlovszkaja Oblaszty ellen lépnek pályára játékosaink a szlovéniai Barkócon. A jekatyerinburgi együttes a középmezőnyben zárt a Premijer Liga-ben, ugyanis a tizedik helyet szerezte meg a tizenhat csapatot felvonultató küzdelemsorozatban.
Együttesünk számára a FK Ural elleni lesz a harmadik nyári félkészülési mérkőzés. A mérleg eddig vegyes, hiszen egy győzelem és egy vereség szerepel a repertoárban. Igaz, az edzőmérkőzésen nem az eredmény számít.
Jekatyerinburg Oroszország negyedik legnagyobb városa, amely a 2018-as vb-helyszínek közül a legkeletibb volt, mivel közvetlenül az Ural lábánál, Európa és Ázsia határánál fekszik. A városban négy világbajoki csoportmérkőzést is rendeztek az elmúlt évi torna során. A szurkolók emlékeiben talán megmaradt az építészeti szempontból is érdekes jekatyerinburgi Központi Stadion, melynek a legszebb része a tipikus szovjet neoklasszicista oszlopsor a főbejárat oldalán, bár nem biztos, hogy erről maradt leginkább emlékezetes. A leleményes orosz mérnökök ugyanis, hogy megfeleljenek a FIFA által előírt minimum befogadóképességének, teljesen szokatlan megoldást alkalmaztak, hiszen minkét kapu mögött a stadionon kívüli lelátókkal toldották meg a nézőteret. Ezt a vb után lebontották.
Csiki duplázott, de kikaptunk
Vereséget szenvedett a Szlovén másodosztályú NK Nafta Lendava otthonában együttesünk. A hazaiak az első félidőben két találattal is ellépet, végül pedig egygólos sikert aratottak.
Nem alakult jól az első játékrész hajrája csapatunk szempontjából, hiszen a szlovénok Alen Ploj révén kétszer is bevették Pogacsics Krisztián kapuját. A második játékrészre sort cserélt Waltner Róbert, így teljesen más csapat futott ki a lendvai gyepre. Ennek a félidőnek az elején Jaka Bizjak révén tudta növelni előnyét a Lendva, azonban csapatunk ezúttal sem adta fel. A próbajátékon lévő Csiki Norbert ugyanis két gólt is szerzett bemutatkozása alkalmából.
Csapatunk a következő felkészülési mérkőzését pénteken 18 órai kezdettel vívja az orosz első osztályú FK Ural ellen a szlovénai Barkócon.
NK Nafta Lendava–Kaposvári Rákóczi FC 3–2 (2–0)
Lendva, Szlovénia.
Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Hadaró – Szakály A., Nagy T. – Nagy R., Nagy K., Bíró D. – Ádám M. II. félidő: Bonnyai – Tratnyek, Szabó A., Lakatos G., Fodor M. – Godzsajev-Telmán, Tóth G. – Kalin, Beliczky, Andrej – Csiki N. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Ploj 2, Bizjak, illetve Csiki N. 2.
Lendvára utazik a csapat
A szlovén második ligában érdekelt NK Nafta Lendava otthonában vívja második nyári félkészülési mérkőzését csapatunk. A lendvai találkozó kedden 17 órakor kezdődik a muravidéki városban.
A NK Slaven Belupo elleni után újabb felkészülési találkozó vár az OTP Bank Liga NB I. küzdelmeire készülő együttesünkre. Waltner Róbert tanítványai becsülettel és kőkeményen edzenek, hogy a legjobb formában várják az augusztusi bajnoki rajtot. Addig több idegenbeli edzőmérkőzés is szerepel a programban, az első kedden, 17 órakor Lendván. A muravidéki az egyik legrégebbi együttes a szlovén labdarúgás történelmében, azonban több viszontagságon is keresztülment. 2012-ben ugyanis megszűnt, majd két évvel később a negyedosztályban indult el újra a csapat. A lendvaiak jelenleg a másodosztályban szerepelnek, a legutóbbi szezonban pedig az ötödik helyet szerezték meg. A több magyar játékost is a soraiban tudó Lendva is túl van már egy barátságos mérkőzésen, melyet az orosz Krasnodar U19 ellen szenvedtek egygólos vereséget.
Szabó Alex fejese győzelmet ért
Erős ellenféllel szemben, a horvát első osztályban szereplő NK Slaven Belupo Koprivnica ellen mutatkozott be az élvonalra készülő együttesünk. Waltner Róbert tanítványai remek mérkőzésen Nagy Richárd büntetőjével és Szabó Alex fejesével arattak sikert az első nyári előkészületi mérkőzésen.
Elkezdte a nyári edzőmérkőzések sorozatát együttesünk. Az augusztusban rajtoló élvonalra készülő csapatunk a horvát első osztály egyik meghatározó klubja, az NK Slaven Belupo Koprivnica ellen lépett pályára a Rákóczi-stadionban. Remekül kezdődött az előkészületi mérkőzés csapatunk szempontjából, hiszen Bíró Dominik lövését kézzel hárítottak a kaproncaiak belső védője, Vinko Medimorec, a megítélt büntetőt pedig Nagy Richárd értékesítette. Utóbbi játékosunk kis híján megduplázta góljai számát, miután Nagy Krisztiántól kapott egy remek átadást, de kísérlete a felső lécről a gólvonal elé vágódott le. A játékrész hajrájában a vendégeknek sikerült egyenlíteniük, miután Pogacsics Krisztián bravúrosan tolt ki egy a jobb alsóba tartó labdát, de a kipattanóra Bruno Bogojevic csapott le elsőként.
A második félidőre mindkét vezetőedző új csapatot küldött pályára, így kezdődhetett elölről az összecsapás. Ebben a játékrészben a küzdelem dominált, de csapatunk két nagyobb helyzetet is kidolgozott. Előbb a próbajátékon lévő Andrej fejese kerülte el a kaput, majd Szabó Alex próbálkozása már gólt ért, ezzel pedig eldőlt a találkozó.
Waltner Róbert: Tetszett a csapat játéka. Annak ellenére, hogy az elmúlt napokban két edzés is szerepelt a felkészülési programban, ezáltal fáradtak a játékosok, többet kaptam, mint vártam. Voltak hibák, ezek megpróbáljuk kijavítani. A második félidőben két fiatal próbajátékos is pályára lépett és a 17 éves Orsós Tamás is lehetőséget kapott, sőt ketten nem a saját posztjukon szerepeltek, így óriási gratuláció jár a srácoknak.
Kaposvári Rákóczi FC–NK Slaven Belupo 2–1 (1–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 700 néző. V.: Barna G.
Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Hadaró – Szakály A., Nagy T. – Bíró D., Nagy K., Nagy R. – Ádám M. II. félidő: Slakta – Godzsajev-Telmán, Lakatos G., Szabó A., Borbély Á. – Tóth G., Andrej – Orsós T., Beliczky, Artúr – Rajczi. Vezetőedző: Waltner Róbert.
NK Slaven Belupo I. félidő: Filipovic – Iharos, Medimorec, Nowak, Goda – Plantak, Jajalo – Bogojevic, Canadija, Delic – Muzafer. II. félidő: Markovic – Karamarko, Hlevnjak, Calusic, Martinaga – Dolcek, Brkovic, Hairlahovic, Puclin, Mladen– Cruz. Vezetőedző: Ivica Sertic.
Gólszerzők: Nagy R. (7. p.), Szabó A. (85. p.), illetve Bogojevic (30. p.)











