Mindenkit vár a Baráti Kör

A vasárnapi Vác elleni bajnoki mérkőzés előtt a Kaposvári Rákóczi Baráti Köre taggyűlést tart 15 órai kezdettel a stadion főépületében. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak a Baráti Kör tagjai.

Három pont a balmazi majálisból

A kiesés ellen menekülő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő stadionjában szólították pályára csapatunkat a Merkantil Bank Liga NB II. 35. játéknapján. Együttesünk korán vezetést szerzett, melyet a második félidőben meg is tudott duplázni, így elhozta a három pontot a Hajdúságból.

Jól kezdte a mérkőzést csapatunk, hiszen az első perctől kezdve ráerőltette akaratát a balmazújvárosiakra. Igaz, az első kaput eltaláló lövés a hazaiak nevéhez fűződik, de Pongrácz Viktor kísérletét könnyedén fogta Bonnyai Márk. Akárcsak az előző, Tiszakécske elleni bajnokin együttesünk a 16. percben vette be az ellenfél kapuját: Nagy Krisztián középre fejelt labdájából Ádám Martin egy kapáslövéssel növelte tovább góljai számát. Az előny birtokában átadta a kezdeményezés lehetőségét együttesünk, de az ellenfelünk ezzel nem tudott élni.
A fordulást követően Ternován Patrik távoli szabadrúgása csattant a felső lécen, Bonnyai Márk rajta volt a lövésen, így minden bizonnyal nem született volna gól a lövésből. Egy perccel később a csereként beállt Nagy Richárd próbálkozott egy kísértetiesen hasonló szabadrúgással, mint a Tiszakécske ellen. Abból gól lett, ezúttal viszont résen volt Verpecz István és lehúzta a labdát. A következő Nagy Richárd pontrúgásból kis híján megduplázta előnyét együttesünk, de Hadaró Valentin fejese, ha kevéssel is, de célt tévesztett. Ami késett nem múlott, a következő Nagy Richárd szöglet után Patvaros Zsolt hátáról került a kapuba a labda, s ezzel a találattal eldőlt a három pont sorsa. Bár próbálkoztak a hazaiak, de Patvaros Zsolt lövése jelentette a legnagyobb veszélyt, de Bonnyai Márknak sikerült védenie.
Együttesünk tudatos játékkal zsebelte be a három pontot, melynek és a Vasas vereségének köszönhetően megerősítette második helyét a tabellán.

Waltner Róbert: Küzdőszellemben és csapatmunkában kimagasló teljesítményt nyújtottunk, fegyelmezettek voltunk védekezésben és támadásban egyaránt, s ennek köszönhetjük kétgólos győzelmünket. Külön öröm, hogy nem kaptunk gólt.
Toni Golem: Az első félidőben azt játszottuk, amit megbeszéltünk, és a folytatásban is voltak lehetőségeink a gólszerzésre. Ismét szöglet után kaptunk gólt, és azért vagyok bosszús, mert ez sokadszor visszatérő hibánk, és nem tanulunk belőle.

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Kaposvári Rákóczi FC 0–2 (0–1)
Balmazújvárosi Városi Stadion, 450 néző. V.: Farkas N. (Szert, Márkus T.).
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Verpecz – Kovács N., Papucsek, Bora, Király Á. – Domokos, Patvaros, Pongrácz (Óvári, 70. p.) – Ternován, Berki (Zádori, 73. p.), Kóródi (Fekete Á., 73. p.). Vezetőedző: Toni Golem.
Kaposvári Rákóczi FC: Bonnyai – Vachtler, Ur, Fodor M., Hadaró – Szakály A., Godzsajev-Telmán (Nagy R., a szünetben) – Beliczky (Bíró D., 69. p.), Nagy K. (Nagy J., 72. p.), Tömösvári – Ádám M. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Ádám (16. p.), Patvaros (68. p. – öngól).
Sárga lap: Domokos (78. p.), Papucsek (81. p.), Óvári (88. p.), illetve Szakály A. (25. p.), Nagy J. (78. p.), Ádám M. (80. p.), Ur (92. p.).

Irány Balmazújváros

Együttesünk a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő vendégeként lép majd pályára május elsején, a Merkantil Bank Liga NB II. 35. fordulójában. A szerdán 18 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport is közvetíti.

A kiesés ellen menekülő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő vendégeként szólítják majd pályára labdarúgóinkat az újabb hétközi fordulóban. A hazaiak jelenleg a tabella 17. pozícióját foglalják el, azonban csak két ponttal előzik meg a mögöttük álló Ceglédet, amely már a kiesőzónában tartózkodik. A balmazújvárosiak zsinórban hét meccse nem szereztek egyetlen pontot sem, így a bajnokság hajrájában minden egyes apró sikerre égető szükségük van. Ennek tudatában korántsem lesz könnyű a hajdúsági fellépés Vachtler Csabáék számára.
Együttesünk újra visszatalált a siker útjára, hiszen az elmúlt két mérkőzésen a Budafok, majd a Tiszakécske gárdáját is legyőzte. Utóbbi siker ráadásul egészen a tabella második helyéig repítette a mieinket. Az előző fordulóban az első harminc percben igen meggyőzően futballozott csapatunk, s ha hasonló teljesítménnyel rukkolnak elő labdarúgóink a Balmaz ellen is, akkor újabb fontos bajnoki pontok kerülnek csapatunk neve mellé. A hajdúságik ellen ősszel is összejött a győzelem. Akkor Nagy Krisztián találatának köszönhetőn maradtak a pontok a somogyi megyeszékhelyen. Remélhetőleg a szerdai bajnokin is hasonló lesz a forgatókönyv.
A mérkőzést Farkas Ádám vezeti majd, míg segítői Szert Balázs és Márkus Tamás lesznek.

Jegy- és szurkolói információk a Balmaz elleni mérkőzésre

Együttesünk a Balmazújvárosi Városi Stadionban lép majd pályára szerdán 18 órakor a Merkantil bank Liga NB II. 35. fordulójában.

A mérkőzésre már elkezdődött az internetes jegyértékesítés, szurkolóink az alábbi felületen, illetve a Ticket Express jegyirodáiban tudják megvásárolni előre a belépőket:
https://meccsjegy.mlsz.hu
Kérjük a szurkolókat, nyomtassák ki a jegyet és a kinyomtatott lapot hozzák magukkal a mérkőzésre! Aki nem nyomtatja ki a jegyét, azt nem áll módjukban beengedi a stadionba a hazai rendezőknek. A mérkőzésre a helyszínen is lehet jegyet vásárolni. A Balmazújvárosi Városi Stadion vendégszektorában 306 szurkoló foglalhat helyet. Amennyiben elővételben nem fogynak el a jegyek, úgy a helyszínen a mérkőzés napján 17:00-kor nyitnak a vendégpénztárak. A belépők 1.000 forintban kerülnek.

Nagy Tamás a fedélzeten, többen hosszabbítottak

Két és fél éves szerződést kötött klubunk a védőként és védekező középpályásként is bevethető Nagy Tamással, valamint több meghatározó labdarúgó is meghosszabbította lejáró kontraktusát az egyesülettel.

Újabb rutinos labdarúgóval bővült együttesünk kerete, ugyanis Kaposváron folytatja pályafutását Nagy Tamás. A védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos február végén közös megegyezéssel szerződést bontott előző munkaadójával, a szintén másodosztályú Nyíregyháza Spartacus FC együttesével, így szabadon igazolhatóvá vált. A nyírségieknél az őszi szezonban hét bajnoki találkozón volt a kezdőcsapat tagja, s két alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A 31 esztendős játékos eddigi pályafutása során 59 elsőosztályú meccsen lépett pályára, melyeken két gólt jegyez. A labdarúgó korábban megfordult a Kazincbarcika, a Videoton, a Bőcs, a Pápa és a ZTE és a Diósgyőr együtteseiben is. Utóbbival megnyerte a másodosztályú bajnokságot. Nagy Tamás 2,5 éves szerződést kötött klubunkkal.

Már korábban, tavaly nyáron is szó volt arról, hogy Kaposvárra igazolok – nyilatkozta Nagy Tamás. – Waltner Róbert keresett meg, hogy szívesen látna a csapatban, de akkor Nyíregyházára igazoltam. Itt végül felbontottam a szerződésemet, így újra képbe került a Rákóczi. Több megkeresésem is volt, de az egyik legfőbb szempont, ami miatt a Kaposvárt választottam, hogy a csapatnak esélye van a feljutásra.

Jelenleg egy porcműtét után próbálom újra száz százalékos állapotba hozni magam – mondta Nagy Tamás. – Ez már majdnem sikerült, de az erőnlétem még nem a régi. Eddig Somlyai Nóra fizoterapeutával és Balázs Péter erőnléti edzővel készültem, de nemsokára elkezdhetem az edzéseket a csapattal. Az elsődleges célom, hogy utolérjem magam, s minél előbb pályára léphessek.

További hír, hogy hat labdarúgó is meghosszabbította szerződését. Köztük Bonnyai Márk, a fiatalszabálynak is megfelelő hálóőr, aki egyre több szerephez jut, hiszen a Magyar Kupa meccsek után a Nyíregyháza, a Budafok és a Tiszakécske elleni bajnokikon is kezdőként lépett pályára. A kapus mellett a védelem három alappilére Hadaró Valentin, Ur László és Vachtler Csaba is új szerződést írt alá, akárcsak a középpálya két meghatározó alakja Nagy Krisztián és Szakály Attila. Mind a hat játékossal minimum két éves megállapodást kötött együttesünk vezetősége.

Fő támogatók










Médiapartnereink