Három pontot ért Rajczi Péter gólja

Budafokon vendégeskedett csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. 33. fordulójában. A húsvétvasárnap rendezett bajnoki Rajczi Péter első félidőben született szerezte meg a bajnoki pontokat együttesünk.

Három elveszített bajnoki mérkőzést követően újra a pontszerzés reményében lépett pályára csapatunk a Budafoki MTE otthonában. Ennek megfelelően uralták a mérkőzést Waltner Róbert tanítványai, akik folyamatos nyomást alatt tartották a fővárosiak kapuját. Az első percekben Ur László lövését mentették szögletre a hazai védők, majd Szakály Attila és Nagy Richárd próbálkozásánál mutatott be bravúrt Kovács Zoltán. A kettő közt pedig Nagy Krisztián lőtt mellé. A 34. percben aztán megtört a jég, s megszerezte a vezetést együttesünk. Nagy Richárd emelt középre, ahol Rajczi Péter közelről lőtt a hálóba.
A második félidő elején egy lesgóllal hívta fel magára a figyelmet a hazai együttese, de ebben a játérészben inkább a két tizenhatos között zajlott a játék. Az utolsó negyed órába lépve Kulcsár Kornél kapufája jelentette az újabb, s egyben az utolsó hazai veszélyt. Csapatunk Beliczky Gergő révén még magabiztosabbá tehette volna a sikert, de ez a lehetőség is kimaradt. Ennek ellenére együttesünk megérdemelt sikert aratott.

Waltner Róbert: Izgalmas mérkőzés volt. Az első félidőben öt helyzetünk volt, amiből sikerült egy gólt elérnünk. A második félidőben mentalitásunknak és a szívünknek köszönhetjük a győzelmünket.

Csizmadia Csaba: Ajándékoztunk egy félidőt a Kaposvárnak. Az első félidőben gyengén játszottunk, sem futómennyiségben, sem a párharcokban nem nyújtottunk jó teljesítményt. A második félidőben egy szabályos gólt szereztünk, mégis kikaptunk.

Budafoki MTE–Kaposvári Rákóczi FC 0–1 (0–1)
Budapest, 300 néző. V.: Nagy R. (Szilágyi R., Kulman).
Budafoki MTE: Kovács Z. – Margitics, Vaszicsku (Khiesz, 21. p.), Króner, Kirják – Veszelinov (Kercsó, 63. p.), Oláh B. – Kovács D., Micsinai (Pölöskei P., 81. p.), Vankó – Kulcsár K. Vezetőedző: Csizmadia Csaba.
Kaposvári Rákóczi FC: Bonnyai – Vachtler, Ur, Fodor M., Hadaró – Szakály A. (Godzsajev-Telmán, 79. p.), Nagy K. – Nagy R. (Nagy J., 76. p.), Beliczky, Bíró D. (Borbély Á., 37. p.) – Rajczi. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerző: Rajczi (34. p.).
Sárga lap: Vaszicsku (21. p.), Micsinai (31. p.), Margitics (54. p.), illetve Nagy R. (40. p.), Rajczi (44. p.), Vachtler (55. p.), Nagy K. (57. p.).

A fővárosban kell bizonyítani húsvétvasárnap

Újabb idegenbeli mérkőzés vár csapatunkra, hiszen a Merkantil Bank Liga NB II. 33. fordulójában Budafokon szólítják majd pályára labdarúgóinkat. A húsvétvasárnap 17 órakor kezdődő bajnokit Nagy Norbert vezeti majd, míg segítői Szilágyi Norbert és Kulman Tamás lesznek.

Együttesünk nincs jó formában, hiszen a legutóbbi három találkozón nem tudott pontot szerezni. Ennek tükrében Budafokon már nem lehet más a cél, mint a három pont megszerzése.

– Nem egy felemelő érzés, hogy nem tudtuk megnyerni a legutóbbi három mérkőzésünket, ezt nyilván nem így terveztük – mondta Slakta Balázs, csapatunk kapusa. – Próbáltuk a legjobbunkat nyújtani, de ez nem úgy sült el, ahogy azt szerettük volna. A Nyíregyháza ellen szerencsénk sem volt. A csapat hangulata nem emelkedett, de nem szegjük le a fejünket, hanem minden nap azért dolgozunk, hogy kijöjjünk ebből a hullámvölgyből.
A Budafok jelenleg a tizenharmadik helyet foglalja el a bajnokságban, míg csapatunk továbbra is a harmadik helyen áll.

– Győzelmi reményekkel megyünk Budafokra, hiszen, ahogy már mondtam szeretnénk kijönni a hullámvölgyből – tette hozzá Slakta Balázs. – Az, hogy a Budafok a tizenharmadik helyen áll a tabellán nem jelent semmit, hiszen ebben a bajnokságban bárki megverhet bárkit. Ez pedig már többször be is bizonyosodott. Nem foglalkozunk az ellenfelekkel, csak magunkkal. Szeretnénk ledolgozni a hátrányunkat, de csak előre tekintünk, s mindig a következő mérkőzésben gondolkodunk. Most a budafoki meccsre koncentrálunk, ott akarunk jó eredményt elérni.
Ősszel együttesünknek sikerült fordítania és nyernie a Budafok ellen. Reméljük, hogy újra három pontot hoz majd a húsvéti nyúl.

Információk a Budafok elleni mérkőzésre

Együttesünk Húsvét vasárnap a Budafoki MTE vendégeként lép majd pályára. A fővárosi klubtól az alábbi tájékoztatást kaptuk a szurkolóink belépését illetően.

A Kaposvári Rákóczi FC szurkolói a Zuzmó utcai Vendég pénztárnál vásárolhatnak belépőjegyeket. A pénztár egy órával a mérkőzés kezdete előtt nyit ki, azaz vasárnap 16 órakor. A felnőtt jegyek ára 800 forint. A nyugdíjasok és a gyerekek ingyenesen tekinthetik meg a bajnoki mérkőzést, ezt igazolni szükséges bármilyen fényképes igazolvánnyal.

Büntetővel kaptunk ki Nyíregyházán

A Nyíregyháza vendégeként szólították pályára csapatunkat a Merkantil Bank Liga NB II. 32. játéknapján. A hazaiak a találkozó rendes játékidejének utolsó percében megítélt büntetővel otthon tudták tartani a három pontot, így visszavágtak az őszi, kaposvári vereségért.

Jobban kezdte a mérkőzést csapatunk, hiszen a találkozó elején Ádám Martin lövése jelentette az első veszélyt. Hiába uralta a játékot együttesünk, igazán nagy gólhelyzet nem alakult ki a nyíregyházi kapu előtt, míg a másik oldalon a fiatal Bonnyai Márknak bravúrt kellett bemutatni Hornyák Marcell közeli lövésénél.
A második félidőben növelte az iramot együttesünk, s ez helyzetben is megmutatkozott. Egy szöglet után Beliczky Gergő kapáslövését csak az utolsó pillanatban tudták blokkolni a hazai védők. Ezt követően azonban újra leült a találkozó, ami az utolsó percek élénkült meg ismét. Ekkor egy újabb ígéretes szöglet után Vachtler Csaba találta telibe a kapufát, majd Nagy Krisztián fejesgólját érvénytelenítették les miatt. Hiába próbálta eldönteni a három pont sorsát együttesünk, ez a szabolcsiaknak sikerült. Az utolsó percben Bonnyai Márk szabálytalankodott a tizenhatoson belül Hornyák Marcellel szemben. A megítélt büntetőt a sértett értékesítette, így a Nyíregyházának sikerült visszavágnia az őszi vereségért.

Waltner Róbert: Többet tettünk a győzelemért, a mezőnyben is jobban játszottunk, mint a Nyíregyháza. Elvettek tőlünk egy szabályos gólt, amely után egy perccel büntetőhöz jutott a hazai csapat. Utóbbi jogosságát nem vitatom, de nem jutottunk volna el odáig, ha megadják a gólunkat. Nem akarok bírózni, de nem először járunk így…

Zoran Szpisljak: Kifejezetten kemény meccs volt, mindkét csapat fegyelmezetten játszott. Az első félidőben inkább a Kaposvár irányított, de a szünet után mi is felbátorodtunk, és egy jó felszabadítás után kiharcoltuk a mérkőzést eldöntő tizenegyest.

Nyíregyháza Spartacus FC–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (0–0)
Nyíregyháza, 1200 néző. V.: Radványi (Punyi, Baghy).
Nyíregyháza Spartacus FC: Jova – Polényi, Fodor F., Rubus, Forró – Gyurján (Motkó, 54. p.), Ötvös (Rezes, 61. p.) , Gulyás M. (Bakos Sz., 82. p.), Kártik – Hornyák, Kovács N. Vezetőedző: Zoran Spisljak.
Kaposvári Rákóczi FC: Bonnyai – Vachtler, Ur, Fodor M., Hadaró – Szakály A., Nagy K. – Nagy R. (Tömösvári, 71. p.), Beliczky (Godzsajev-Telmán, 76. p.), Bíró D. – Ádám M. (Rajczi, 80. p.). Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerző: Hornyák (90. p. – 11-esből).
Sárga lap: Ur (70. p.).

Akárcsak ősszel, tavasszal is nyernénk

A Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként szólítják majd pályára csapatunkat a Merkantil Bank Liga NB II. 32. fordulójában. A vasárnap 18 órakor kezdődő bajnoki találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Hosszú, egy több mint négyszáz kilométeres út vár labdarúgóinkra a Nyíregyháza elleni találkozó előtt. A nagy távolság miatt csapatunk már szombat reggel útra kel, s Kisvárda felé veszi az irányt, ahol játékosaink és a szakmai stáb este megtekinti a Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK első osztályú bajnoki mérkőzést.
Másnap viszont már együttesünkre is tétmérkőzés vár, melyet csapatunk a harmadik, míg a házigazda Nyíregyháza a tizenegyedik helyről vár. A két klubnak a vasárnapi lesz a huszadik mérkőzésen egymás ellen. Az élvonalban eddig tíz alkalommal találkoztak egymással, míg a másodosztályban kilencszer. A mérleg hat Rákóczi-siker, nyolc döntetlen, valamint öt Spartacus győzelem. Az őszi találkozó is csapatunk sikerét eredményezte, hiszen Szakály Attila és Nagy Richárd góljainak köszönhetően Kaposváron maradtak a bajnoki pontok. Remélhetőleg a szabolcsi megyeszékhelyről sem kell pont nélkül távozni Waltner Róbert tanítványainak.
Együttesünk három, míg a szabolcsi piros-kékek két nyeretlen mérkőzéssel a hátuk mögött várják a vasárnapi találkozót. Slakta Balázsék négy ponttal előzik meg a negyedik helyen álló Vasast, így fontos lenne a három pont megszerzése, annak érdekében, hogy a végelszámolásban is a dobogón maradjon csapatunk.
A vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzést Radványi Ádám vezeti majd, míg segítői Punyi Gyula és Baghy Csaba lesznek.

Fő támogatók










Médiapartnereink