Mint arról beszámoltunk csapatunk másodszor is legyőzte hazai környezetben a Diósgyőrt. Nézzük, hogy értékelték a találkozót a vezetőedzők:

 

Disztl László, Kaposvári Rákóczi FC: – Nagyon örülünk annak, hogy hosszú idő után újra nyertünk. Ezen a mérkőzés mentálisan és játékban is az ellenfél fölé nőttünk. Megmutattuk azt az egységet, ami jellemző a csapatra. Nagy szívvel játszottak a srácok, minden labdáért mentek és mindent megtettek a sikerért. Nagyon örülünk annak, hogy végre örömet tudtunk szerezni a szurkolóinknak.

 

 

Feczkó Tamás, DVTK: – Ezek is mi vagyunk, hiszen 25 játékos van a keretben és mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy bizonyítson. Sajnos többen nem azt nyújtották, amit vártunk. A Kaposvár teljesen megérdemelten nyerte meg a meccset, hiszen többet tett érte. Az első félidőben nem találtuk azokat a passzsávokat, amiket kellett volna, a második labdákat nem gyűjtöttük össze, nem volt kontakt a játékunkban. A szünetben cseréltünk, de a tizenegyessel borult a mérkőzés. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy gólokat szerezzünk, de hősiesen védekezett a hazai csapat, így nem volt kimondott gólszerzési lehetőségünk.