Döntetlent játszott együttesünk Pakson, a válogatott szünetben rendezett edzőmérkőzésen. A hazaiak kétszer is vezettek, de előbb Andorka Péter, majd Szakály Attila egalizált.

Jó iramú mérkőzést játszott csapatunk az NB I.-es Paks ellen. Az első félidőben a tolnaiak Remili Mohamed révén kerültek előnybe, de ez nem tarott sokáig, hiszen két perc múlva Andorka Péter értékesítette a Nagy János buktatásáért megítélt tizenegyest.
A második játékrész elején újra vezetést szerzett a Paks, de ez ezúttal sem tarott sokáig. Az utolsó fél órába lépve Szakály Attila közelről vágta a hálóba a labdát. Mindkét csapat előtt adódott még helyzet a folytatásban, de újabb gól már nem esett, így ezúttal is döntetlent játszott együttesünk a Pakssal.
Paksi FC–Kaposvári Rákóczi FC 2–2 (1–1)
Paks.
Paksi FC#!# Nagy G. (Rácz G., a szünetben) – Kővári, Nagy Á., Fejes A., Berdó M. (Kiliti, a szünetben) – Egerszegi, Papp K. (Kecskés, a szünetben), Bertus (Nagy R., 60. p.) – Haraszti (Bartha, 60. p.), Hahn (Simon A., 60. p.), 
Remili. Vezetőedző#!# Csertői Aurél.
Kaposvári Rákóczi FC#!# I. félidő#!# Bonnyai – Tratnyek, Lakatos G., Fodor M., Csiszer –Godzsajev, Nagy J. – Tömösvári, Nagy R., Kollega K. – Andorka. II. félidő#!# Pogacsics –Vachtler, Lakatos G., Szabó A., Hadaró – Szakály A., Nagy K. – Zsiga, Beliczky, Bíró D. – Andorka. Vezetőedző#!# Waltner Róbert.
Gólszerzők#!# Remili (21. p.), Hahn (56. p.)illetve Andorka (23. p. – 11-esből), Szakály A. (62. p.).