Összesen több mint kétszázmillió forintos támogatásról szóló szerződéseket írt alá szerda délután Herczeg Erik, klubunk elnöke, Szita Károly, Kaposvár polgármestere, valamint Bognár Attila, a Belfry PE Kft. igazgatója.

 

Ünnepélyes keretek között írták alá azokat a támogatói szerződést szerda délután a Rákóczi-stadionban, melyek klubunk anyagi stabilitását biztosítják majd a 2018/2019-es bajnoki szezonban.
– Messziről, a megyei első osztályból indulva három év alatt sikerült eljutnunk a másodosztályig – ezekkel a szavakkal nyitotta a szerdai rendezvényt Herczeg Erik, klubunk elnöke. – Az NB II. egy teljesen más kávéház, de a csapat itt is jól szerepel. Remélem, egy új fejezetet tudunk azzal nyitni a klub életében, hogy mind a város, mind a Belfry támogat bennünket.
Kaposvár város önkormányzata, akárcsak az elmúlt években idén is jelentős összeggel támogatja a labdarúgást. A város a 2018/2019-es bajnoki évadra 157 millió forintot ad a klubnak.
– A rendezvény nem csak a felnőtt csapatról, hanem az utánpótlásról is szól – kezdte beszédét Szita Károly, Kaposvár polgármestere. – Amikor döntünk arról, hogy milyen jövőt képzelünk el a városban, akkor megpróbáljuk meghatározni azokat a fontos értékeket, amelyek mentén megfogalmazzuk a programokat. Ilyen volt a munkahelyek teremtése, a rend és a biztonság kialakítása és az egészség. Utóbbi esetében nem arra kell gondolni, hogy felújítjuk az orvosi rendelőket és kórházat építünk, ezeket is megtettük, hanem különböző pályákat hozunk létre. Ezzel a lehetőséget teremtjük meg arra, hogy sportoljanak az emberek, hiszen a sport egyenlő az egészséggel. Nagy múltra tekint vissza a labdarúgás a városban. A helyi fiatalokra alapozták azt a klubot, amelyik éveken át az NB I.-ben szerepelt és most is ez a sava-borsa a kaposvári labdarúgásnak. Jelenleg 264 ifjú futballozik az akadémián, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a felnőtt klubnak a következő években is legyen utánpótlása. Két támogatói szerződést írtunk alá. Az egyik a városé, amely a 2018/2019-es bajnokságra 157 millió forintot biztosít. Ebből működtetjük az akadémiát és infrastrukturális beruházásokat is végrehajtunk. Felújításra kerül a Cseri úti műfüves pálya, emellett pedig az akadémia megvásárolta régi Sportpanzió épületét, ehhez 28 millió forintot adtunk. Itt egy új központ alakul majd ki.
– Számunkra fontos, hogy támogassuk, azokat a célkitűzéseket, amely a társadalom számára is fontosak – mondta Bognár Attila, a Belfry PE Kft. igazgatója. – Örömünkre szolgál, hogy a második sportcsapatot támogathatjuk Kaposváron, ezzel a közös jövőnket szeretnénk előre vinni. Az is fontos számunkra, hogy olyan egyesületeket támogassunk, ahol jól hasznosulhat a pénzünk, úgy gondolom, ez az a hely. Ezzel párhuzamosan azt is szeretnénk, hogy a Belfry név ismertté váljon.