Kettős vereséggel búcsúzott a Rákóczi a Magyar Kupától. A nyolcaddöntő győri visszavágója – a kaposvári találkozóhoz hasonlóan – 2-1-es Rába-parti sikerrel ért véget. Gólunkat Pavlovic szerezte.

Az első gól a 15. percben esett#!#  Andric beadása után Lázok tette a labdát fejjel Rudolf elé, aki kapásból, 14 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 1-0. 
A 39. percben egy védelmi hiba után Markus elé került a labda, azonban emelése fölé szállt.  Két percre rá egyenlített a Rákóczi#!# Oláh csinált egy cselt a kaputól 12 méterre, majd Pavlovic elé került a labda, aki 14 méterről emelt a jobb felső sarokba. 1-1.
Az első félidő utolsó eseményeként  Lázok találta el az oldalhálót 18 méterről. 
A második félidőben is lendületben maradtak a csapatok. A 62. percben kaposvári szöglet után kontrázhatott az ETO#!# Lipták kapott remek labdát Rudolftól, de nem tudott a kapus mellett a hálóba gurítani. A 70. percben először Lázok beadását fejelte Lipták kapura, a védők a gólvonalról tisztáztak, a kifejelt labdát Pátkai ollózta a kapu mellé. A 89. percben Rudolf indítása után Kronaveter emelt Strestik elé, aki nagy helyzetben, 11 méterre a kaputól nem találta el a labdát.
A továbbjutás sorsa csak a 91. percben dőlt el végleg#!# győri kontra végén Kronaveter tálalt Strestik elé, aki jobbal lőtt 14 méterről a hálóba. 2-1.
Győri ETO FC – Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (1-1)
Győr, 300 néző. V.#!# Vad II.
Győr#!# Kamenar – Wolfe, Lipták, Kamber, Dordevic, Dinjar – Pátkai, Kalmár (Strestik, 55.), Lázok (Burgos, 88.) – Rudolf, Andric (Kronaveter, 64.). Vezetőedző#!# Pintér Attila. 
Rákóczi FC#!# Rusák – Okuka, Petrache, Addo, Jánvári – Markus (Dominic, 66.), Pavlovic, Böjte (Murai, 15.), Babic (Coroian, 73.) – Oláh, Vrucina. Vezetőedző#!# Prukner László. 
Gólszerzők#!# Rudolf (15.), Strestik (91.) ill. Pavlovic (41.).
Sárga lap#!# Kalmár (36.), Lázok (47.), illetve Babic (5.), Petrache (26.), Okuka (85.)