A Duna Aszfalt Tiszakécske ellen folytatja szereplését a Merkantil Bank Liga NB II-ben együttesünk. A vasárnap 13 óra 30 perckor kezdődő bajnokit Szilágyi Sándor vezeti majd, míg segítői Csatári Tibor és Kormányos II. Gábor lesznek.
A SZEOL SE ellen lépett pályára együttesünk a Magyar Kupa hetedik fordulójában. Az NB III-ban szereplő hazaiak sem tudták megállítani együttesünket, mely bekerült a legjobb 32 csapat közé.
A Magyar Kupa hetedik fordulójában a harmadosztályú SZEOL SC vendége lesz együttesünk. A szerdán 12 óra 30 perckor kezdődő találkozót Oláh Gábor vezeti majd, míg segítői Szvetnyik Bence és Molnár Alex lesznek.
Egygólos hátrányból felállva nyert csapatunk a Budafok ellen. A Merkantil Bank Liga NB II. 14. fordulójában igen feszült mérkőzésen szerzett együttesünk újabb három pontot.
A Budafoki MTE gárdáját fogadja csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. 14. fordulójában. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozót Böcskei Balázs vezeti majd, míg Kis Zoltán és Legeza László segítői lesznek.
A Nyíregyháza Spartacus FC-t látta vendégül együttesünk a Merkantil Bank Liga NB II. tizenharmadik fordulójában. Csapatunk fegyelmezett játékkal, Szakály Attila és Nagy Richárd találataival tartotta otthon a három pontot.
A Nyíregyháza Spartacus FC együttesét fogadja csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. tizenharmadik fordulójában. A vasárnap 15.30 órakor kezdődő bajnokit Radványi Ádám vezeti majd, míg segítői Lémon Oszkár és Baghy Csaba lesznek. A mérkőzést az M4 Sport is műsorra tűzi.
Tájékoztatjuk kedves szurkolóinkat, hogy megérkeztek a megrendelt szurkolói mezek, melyek 2018. október 17-én 9 órától átvehetők a Rákóczi-stadionban (7400 Kaposvár, Pécsi u. 4.).
A mezek ára bruttó 10.500 Ft.
Békéscsabán is folytatódott csapatunk remek sorozata. A Merkantil Bank Liga NB II. 12. fordulójában bár a hazaiak szereztek vezetést, együttesünk Rajczi Péter találatával az egyik pontot elhozta a Viharsarokból.
A Békéscsaba 1912 Előre otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. tizenkettedik játéknapján. A vasárnap 17 órakor kezdődő bajnokit Oláh Gábor vezeti majd, míg segítői Punyi Gyula és Márkus Péter lesznek.
Csapatunk vasárnap 17 órakor a Békéscsaba 1912 Előre Kórház utcai stadionjában játssza következő bajnoki mérkőzését. A találkozóval kapcsolatban több információt is szeretnénk megosztani szurkolóinkkal.
A WKW ETO FC Győr ellen is folytatta veretlenségi sorozatát csapatunk. A Merkantil Bank Liga NB II. tizenegyedik fordulójában bár két góllal is vezettünk, de a kisalföldiek az utolsó percben pontot mentettek.
Együttesünk remek sorozattal a háta mögött várja a szerdán 19 órakor kezdődő WKW ETO FC Győr elleni találkozót, melyet Kovács Gergely vezet majd, míg segítői Huszár Balázs és Király Krisztián lesznek.
Egy pontot szerzett a Csákvár ellen csapatunk. A Merkantil Bank Liga NB II. tizedik fordulójában rendezett bajnokin bár kétszer is vezettünk, a hajrában pontot mentettek a hazaiak.
Az Aqvital FC Csákvár otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. tizedik fordulójában. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozót Zierkelbach Péter vezeti majd, míg segítői Szalai Balázs és Garai Péter lesznek.
Klubunk fiatal labdarúgói is részt vettek a Kutatók Éjszakája elnevezésű országos rendezvénysorozaton. Játékosaink remekül érezték magukat a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egészségtudományi Karának Kaposvári Képzési Központjában rendezett programokon.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette a Magyar Kupa következő fordulójának párosítását. Együttesünk a hetedik fordulóban Szegeden lép pályára.
A BFC Siófok együttese ellen is folytatódott csapatunk remek sorozata. A Merkantil Bank Liga NB II. kilencedik fordulójában Rajczi Péter találatával győztük le a Balaton-parti riválisunkat.