Sűrűsödik az élmezőny
Az Ajkán elszenvedett vereség következtében csapatunk visszacsúszott a harmadik helyre, hátrányunk két pont a listavezetővel szemben. Nézzük, hogy alakult a forduló többi mérkőzése.
Az Ajkán elszenvedett vereség következtében csapatunk visszacsúszott a harmadik helyre, hátrányunk két pont a listavezetővel szemben. Nézzük, hogy alakult a forduló többi mérkőzése.
Új taggal bővült együttesünk szakmai stábja, melyhez a napokban Deákvári Antal is csatalakozott, mint vezetőedző.
A harmadosztály Nyugati csoportjának tizedik fordulójában az FC Ajka otthonában lépett pályára együttesünk. Bár Andorka Péter góljával sikerült megszereznünk a vezetést, mégsem tudtunk ponttal távozni a Veszprém megyéből.
Az NB III. Nyugati csoportjának tizedik fordulójában az FC Ajka otthonában lépünk pályára szombaton 15 órakor. Csapatunk ebben a szezonban még hibátlan idegenbeli mérleggel rendelkezik, s ezúttal is három pontért kel útra.
Mint arról beszámoltunk csapatunk drámai körülmények között gyűjtötte be a három pontot a Pénzügyőr SE ellen, így a tabella élére állt. Nézzük, hogyan alakultak a további eredmények az NB III. Nyugati csoportjának kilencedik fordulójában#!#
A harmadosztály Nyugati csoportjának kilencedik körében a Pénzügyőr SE csapatát fogadtuk. A végletekig kiélezett találkozót végül Ivancsics Gellért döntötte el a 96. percben.
Csapatunk kiélezett mérkőzésen szerezte meg a három pontot a Pénzügyőr SE ellen az NB III. Nyugati csoportjának kilencedik fordulójában.
Vasárnap hazai bajnoki találkozó vár a Rákóczi futballcsapatára. Együttesünk a pontvadászat kilencedik fordulójában a fővárosi Pénzügyőrt látja vendégül, és Waltner Róbert a gólzáporos idegenbeli bemutatkozása után hazai közönség előtt is szeretne edzőként bizonyítani.
Mint arról már beszámoltunk csapatunk gólzáporos sikert aratott a Gyirmót FC Győr II. felett az NB III. Nyugati csoportjában nyolcadik fordulójában. Lássuk, hogyan értékelték a találkozót a vezetőedzők#!#
A harmadosztály Nyugati csoportjának nyolcadik fordulójában kikapott a Videoton FC második csapata, együttesünk viszont magabiztos győzelmet aratott, így feljöttünk a második helyre.
A harmadosztály Nyugati csoportjának nyolcadik fordulójában Gyirmóton lépett pályára csapatunk. Már a találkozó elején feltörtük a hazaiak védelmét, s végül gólfesztivált rendeztünk.
Az NB III. Nyugati csoportjának nyolcadik fordulójában a tabella utolsó helyén álló Gyirmót FC Győr II. otthonában lép pályára együttesünk vasárnap 14 órakor.
Csapatunk két korábbi labdarúgója, Waltner Róbert, valamint ifj. Petrók Viktor irányítja a folytatásban a szakmai munkát.
Az NB III. Nyugati csoport hetedik fordulójának szombati játéknapján botlott az Érdi VSE, azonban nem tudtuk kihasználni a rivális hibáját. Mint arról már beszámoltunk egygólos vereséget szenvedtünk a Videoton FC második csapatától, így nem tudtunk az élre állni.
A Videoton FC II. csapatával mérkőzik meg a Kaposvári Rákóczi FC vasárnap 16 órától a Rákóczi-stadionban.
A Videoton FC második csapatát fogadtuk az NB III. Nyugati csoportjának hetedik fordulójában. Hiába uraltuk a mérkőzést, nem tudtuk begyűjteni a három pontot, ezzel pedig nagy lehetőséget szalasztottunk el.
A Magyar Kupa hatodik körében a Puskás Akadémia FC együttesét fogadtuk a Rákóczi-stadionban. Sajnos nem tudtunk bravúrt bemutatni, így a két osztállyal feljebb szereplő vendégek jutott a legjobb 64 közé.
A szerda esti Magyar Kupa-mérkőzésre a bérletek és a tiszteletjegyek érvényesek, a belépőjegyek ára pedig a bajnoki találkozókhoz hasonlóan 1000 forint. 14 év alattiaknak ingyenes a belépés. Buzdítsuk este minél többen a csapatot a lelátókról!
Az élvonalban szereplő Puskás Akadémia FC lesz csapatunk ellenfele szerdán 20 órától a Magyar Kupa hatodik fordulójában. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.