Vereséggel fejezte be a 2013-as évet a Rákóczi az OTP Bank Ligában. Már az 2. percben hátrányba kerültünk Kecskeméten, és végül 2-1-re kaptunkk ki. Gólunkat Thiam lőtte. 

A tabellán elfoglalt helyezésünk alapján nem véletlenül mondták a fiúk, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény az óesztendő utolsó találkozóján, Kecskeméten. Ehhez képest már az első percben vezetést szerzett a házigazda. Balázs Zs. ívelt jobbról középre, a veszélyesen érkező labda megcsúszott Kovács Olivér fején, és a kapunkba került. Öngól, 1-0.
A 7. percben újabb veszélyes kecskeméti beadás érkezett a kaposvári ötösre#!# Karan bólintott, Ranilovic pedig szépen védett. A 21. percben növelte előnyét a hazai együttes#!# pontos alföldi akció végén Nagy passzolt Gréczihez, aki átvette a labdát, majd 8 méterről a kapu bal alsó sarkába továbbított. 2-0.
A 23. percben, kaposvári szöglet után Coroian fejelt a kapus kezébe, 13 perccel később pedig, jobb oldali kaposvári szöglet után, Thiam fejelhetett 5 méterről, tiszta helyzetben, de nem találta el a  kaput.
A 38. percben szépített a Rákóczi. Labdaszerzést követően Thiam vette célba a kaput 25 méterről. A labda egy hazai védőn megpattant, majd a bal kapufáról a hálóba vágódott. 2-1. 
A második félidőben a kecskemétiek előtt adódtak gólszerzési lehetőségek. A 48. percben Karan kanalazta kapura a labdát, a kapufa mentett.  Az 56. percben Balázs Zs. tört be nagy lendülettel a tizenhatoson belülre, majd 8 méterről fölé lőtt. A 63. percben kettőt is cserélt Prukner László#!# Zámbó és Waltner helyett Vrucina és Markus lépett pályára. Két perccel később Nagy P. 28 méteres szabadrúgása után védett Ranilovic. Egy percre rá, hazai szöglet után Varga fejelt a felső lécre. A 70. percben Nagy P. lőtt mellé. A találkozó utolsó részében egymás után kapták a sárga lapokat a somogyiak, a végén pedig be is szorították ellenfelüket, az eredmény azonban már nem változott.
Ismét vereség, így a csapat a 17 fordulóban megszerezhető 51 pontból összesen kilencet gyűjtött, és az utolsó helyen telelhet. 
Kecskeméti TE – Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (2-1)
Kecskemét, 831 néző. V.#!# Becséri
Kecskemét#!# Németh – Gyagya (Mogyorósi, 46.), Karan, Varga, Farkas – Vukasovic, Nagy P., Patvaros – Barry (Forró, 66.), Balázs, Gréczi (Bulajic, 85.). Vezetőedző#!# Bekő Balázs
Rákóczi FC#!# Ranilovic – Földes, Petrache, Kovács O., Zámbó (Vrucina, 63.)  – Thiam, Coroian (Oláh, 80.) – Pavlovic, Balázs B., Bőle – Waltner (Markus, 63.). Vezetőedző#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Kovács O. (1., öngól), Gréczi (21.), illetve Thiam (38.)
Sárga lap#!# Nagy P. (77.), Patvaros (53.), illetve Zámbó (8.), Kovács O. (51.), Petrache (78.), Coroian (80.), Balázs B. (86.)