Szerdán 18 órakor a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén hazai pályán fogadja a Kaposvári Rákóczi FC a Videoton együttesét. A Rákóczi vezetése pedig szeretné, ha ezen a rendkívül fontos találkozón minél nagyobb létszámú közönség szurkolna a hazai kedvenceknek.

 – Egyfajta akcióval készülünk, ennek megfelelően diákigazolvánnyal ingyenes lesz a belépés a kupameccsre – tájékoztatott Illés János, a Rákóczi ügyvezető-elnöke. – A Sport TV által kezdeményezett „Családbarát Stadionok" program keretén belül pedig az „A", „E" és „F" szektorban egy család egy belépővel drukkolhatja végig ezt, a klubunk életében igen fontos találkozót.
 
A bajnokira szóló bérletek természetesen a Magyar Kupa találkozóra is érvényesek, a bérletes helyek pedig elsőbbséget élveznek.   
A Videoton elleni, nagy érdeklődéssel várt összecsapásra a stadion egyes pénztáránál 13 és 17 óra között már kedden is megválthatók a belépők, míg a mérkőzés napján 13 órától tart nyitva az egyes jegykiadó. 
A szerdai kupameccs előtt egyébként érdemes lesz már korábban kilátogatni a Rákóczi-stadionba, hiszen szerdán 15 órától az MTK és a szombathelyi Viktória FC csapata a női Magyar Kupa döntőjében csap össze.