A debreceni Nagyerdei Stadionban lépett pályára csapatunk az OTP Bank Liga NB I. 27. fordulójának nyitómérkőzésén. A péntek esti összecsapáson Borbély Ákos első élvonalbeli találatával szereztünk pontot.

 

Jó emlékekkel várták labdarúgóink a DVSC elleni mérkőzést, hiszen a hajdúsági csapatot oda-vissza verték ebben a szezonban labdarúgóink. A debreceniek természetesen szerettek volna visszavágni, s már a találkozó elején megszerezték a vezetést, miután egy levágódó labdát Szabó Bence lőtt közelről a kapu közepébe. A góltól nem roppant össze csapatunk és helyenként szép játékot bemutatva küzdött az egyenlítésért. Ez az első negyed óra végén kis híján sikerült is, amikor Nagy Richárd remekül indította a tizenhatoson jobb oldalán álló Ádám Martint, aki elrúgta a labdát a kifutó Nagy Sándor mellett, de Kinyik Ákos még a gólvonal előtt tisztázott. A találkozó ezen periódusában együttesünk többet birtokolta a labdát és jobban is játszott, mint a házigazda. Egy labdavesztés után azonban majdnem megduplázta előnyét a DVSC, de Haruna Garba lövésébe Szabó Alex még az utolsó pillanatban még bele tudott csúszni. A hajdúságiak játékát elég sokszabálytalanság jellemezte, s miután támadónkat, Ádám Martin megtolás nélkül ütötték arcon, majdnem a kispadunk előtt szakmai stábunk heves reklamálásba kezdett. Ennek következtében edzőnk, Waltner Róbert sárga, míg kapusedzőnk Szűcs Lajos piros lapot kapott. a játékrész hajrájára felpörgött a Debrecen játéka, de csapatunk előtt is adódott gólszerzései lehetőség. Vachtler Csaba nagy bedobását Ádám Martin csúsztatta Szabó Alex elé, de védőnk lövését blokkolni tudták, így elmaradt az egyenlítés.

A második játékrészt igen harcosan kezdte mind a két csapat. Az első említésre méltó helyzet együttesünk kapuja előtt, amikor Pogacsics Krisztiánnak Tőzsér Dániel szabadrúgását kellett kiöklöznie, majd az ezt követő szöglet után Haruna Garba fejesét Vachtler Csaba vágta ki a gólvonalról. A folytatásban bátran ment előre csapatunk, foggal-körömmel harcolt a gólért és a pontért. A hajrában meg is hozta eredményét a nagy akarás: Ádám Martin tartotta meg a védők szorításban a labdát, majd remekül hozta helyzetbe a jobb szélen Borbély Ákost, aki öt méterről passzolt a kapuba, megszerezve ezzel első találatát az élvonalban.

Együttesünk hatalmasat küzdött, ami újra pontban mutatkozott meg, ezzel pedig még van matematikai esély a bent maradásra.

 

Debreceni VSC–Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (1–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2400 néző. V.: Farkas Á. (Márkus, Csatári).
Debreceni VSC: Nagy S. – Habovda, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi J. (Csősz, a szünetben) – Haris (Kusnyir, 13. p.), Tőzsér – Szabó B. (Varga K., 55. p.), Bódi, Kundrák (Szécsi M., 55. p.) – Garba (Adeniji, 84. p.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler (Nagy J., 67. p.), Ur, Szabó A., Hadaró (Fodor M., 80. p.) – Nagy T. (Csiki, 67. p.), Trebotic – Palic (Balázs Zs., 59. p.), Szakály A., Nagy R. (Borbély Á., 80. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerzők: Szabó B. (6. p.), illetve Borbély Á. (87. p.).
Kiállítva: Sárga lap: Kinyik (17. p.), Kundrák (22. p.), Bódi (72. p.), illetve Ur (16. p.), Nagy R. (72. p.), Pogacsics (94. p.).