Ne csak nézzen, hanem szurkoljon is. Ezt várná a Kaposvári Rákóczi tavasszal a lelátó közönségétől. Természetesen a drukkereknek is vannak elvárásaik. Minderről, no meg a szakmai elképzelésekről, az új fiúk bemutatkozásáról szólt a Rákóczi Baráti Kör által szervezett, immár hagyományos szurkolói ankét.

Mindig lép egyet előre a Baráti Kör, akik évek óta lelkesen szervezik az idegenbeli mérkőzésekre az utakat, felköszöntik a jubiláló játékosokat, és próbálnak jó kapcsolatot ápolni a klubbal. Ezúttal az amúgy is jó hangulatú ankéton nemcsak a fűtött terem, hanem frissítő, pogácsa, és ingyenes tombola is várta az érdeklődőket, akik Jutasi Róbert könyvét is elnyerhették.

Az új igazolásokkal szemben a teremben ülő érdeklődők többnyire azok voltak, akik hosszú évek óta kísérik figyelemmel a csapat életét, bajban lenne a Rákóczi, ha a jelenlegi keret átlagéletkorát az ankéton részt vevők átlagéletkorára kellene cserélni. Kérdések is akadtak, legjobban a klub ügyvezetője, Illés János állta a sarat a végig kellemes légkörű beszélgetésen.

Az új fiúk közül leginkább Oláh tudott kommunikálni a szurkolókkal, hiszen az olasz Fabries, a bosnyák Culum, illetve a szerb Atanasijevic nem beszéli nyelvünket. Oláh Lóránt viszont nagyon szeretné bizonyítani, nem lett rosszabb futballista, mint mikor távozott.

– Igen, amikor elmentem innen, akkor azt gondoltam, hogy én vagyok a világ legerősebb embere, nem tud ártani nekem senki, aztán hamar kizökentettek a harmóniámból, és rosszul sült el az igazolásom, én bízom benne, hogy a kaposvári környezetben újra visszakerülök a régi kerékvágásba.

A szurkolók többsége bízik abban, hogy a tavasz legalább olyan eredményes lesz, mint az ősz, és sikerül erős középcsapatként végezni. Leukó Kornél szerint az már nagy eredmény, ha meg tudnánk tartani jelenlegi helyezésünket.

– Én mint egy törzsszurkoló azt várom, hogy az igazolások váltsák be a hozzájuk fűzött reményeket, sikerüljön egy remek rajtot venni – mert az sok mindent meghatározhat, – és hasonlóan eredményes legyen a tavaszi idény, mint az őszi volt.

Dr. Tavaszi József, a Baráti Kör elnöke hangsúlyozta, hogy fontos a párbeszéd a csapat és a lelátó embere között, és igyekezett lehetőséget biztosítani mindenkinek a kérdések feltevésére. Illés János kiemelte, hogy minden híreszteléssel ellentétben az igazolásokat pozitív mérleggel zárta a klub, Nikolc értékesítése jó üzlet volt, Oláh Lóránt megszerzését igyekeztek sokáig titokban tartani, hogy ne verje fel a Debrecen az árát, megszimatolva azt, hogy Nikolicért úgyis kap egy zsák pénzt a Kaposvár. Kilencen mentek, négyen jöttek, szűkült tehát a keret, a minőségi munka azonban megmarad.

Az ügyvezető szerint a játék kizárólag a szurkolóért van, így természetesnek tartja, hogy mindenről nyilvánosan beszámoljanak, ám mókásan hozzátette#!# az sem lenne baj, ha a klubot olyannyira szerető hívek legalább a belépő árával megtámogatnák az egyesületet, és nem úgy másznának át a kerítésen. Horváth Miklós, a klub elnöke az anyagi lehetőségekről és a klub szemléletmódjáról beszélt, Prukner László pedig rövid szakmai értékeléssel állt a drukkerek elé.

Összességében mindenki elégedetten távozhatott, kivéve azokat, akik már a hétvégén nagyon szerették volna látni bajnokin a fiúkat, ez még egy hetet várat magára.

Kiss Ernő