Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megtartotta évzáró estjét a kaposvári utánpótlás-egyesület, azaz a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium látta vendégül a Kaposvári Rákóczi FC utánpótlás csapatait és persze a felnőtt együttest. Volt mit ünnepelni, hiszen a nyolc utánpótlás korosztályból a maximális létszám, azaz négy gárda a kiemelt bajnokságban szerepel, s a zöld-fehérek első csapata is jól teljesített az ősz során.

Az egybegyűlteket a Kaposvári Rákóczi FC elnöke, Horváth Miklós köszöntötte, majd Szita Károly, Kaposvár polgármestere szólt a fiatalokhoz, aki elmondta, hogy a Rákóczi egy nagy öszszetartó család, melyre nagyon sokan büszkék, az ifjú tehetségek pedig méltóképpen képviselik Bene Ferenc emlékét.

Vörös Tamás, a SLASZ elnöke a példaértékű szakmai munkát, valamint a remek merítési lehetőséget, az utánpótlásban végzett nagyszerű munkát emelte ki.

– A Rákóczi vezetése hangsúlyt fektet a tradíciókra, hiszen az egyesületnek van múltja, jelene és jövője is – fogalmazott a korosztályok gólkirályainak, valamint a legjobb és a legküzdőképesebb játékosainak díjazása előtt Prukner László, a felnőtt csapat vezetőedzője és az utánpótlás szakmai vezetője. – Fontos, hogy a Rákóczi-család tagjai szívből ragaszkodjanak az egyesülethez, s büszkeséggel töltsön el mindenkit, aki felveszi ennek a több mint nyolcvan éves klubnak a mezét.

Temesvári Iván
Somogyi Hírlap

A díjazottak#!#

UTÁNPÓTLÁS

U12 (edző#!# Konrád László)
Gólkirály#!# Grabarics Máté (37 gól)
Legjobb játékos#!# Gulyás Dávid
Legküzdőképesebb játékos#!# Nagy Kevin

Új U12 (edző#!# Konrád László)
Gólkirály#!# Ozorai Barnabás (20 gól)
Legjobb játékos#!# Horváth Ferenc
Legküzdőképesebb játékos#!# Vajda Roland

U13 (edző#!# Gáspár András)
Gólkirály#!# Mayer Milán (34 gól)
Legjobb játékos#!# Kiss Bence
Legküzdőképesebb játékos#!# Mátyás Kristóf

U14 (edző#!# Horváth Zoltán)
Gólkirály#!# Kovács Attila (35 gól)
Legjobb játékos#!# Nagy Krisztián
Legküzdőképesebb játékos#!# Somogyi Viktor

U15 (edző#!# Richter Sándor)
Gólkirály#!# Prukner Zsombor (30 gól)
Legjobb játékos#!# Matucza Zoltán
Legküzdőképesebb játékos#!# Dobos Tamás

Új U15/B (edző#!# Babos Csaba)
Gólkirály#!# Kovács Bence (10 gól)
Legjobb játékos#!# Nagy Krisztián
Legküzdőképesebb játékos#!# Kelemen Krisztián

U16 (edző#!# Köves Roland)
Gólkirály#!# Kocsis Péter (15 gól)
Legjobb játékos#!# Kirchner Krisztián
Legküzdőképesebb játékos#!# Garai Krisztián

U17 (edző#!# Petrók Viktor)
Gólkirály#!# Rittinger Szabolcs (28 gól)
Legjobb játékos#!# Lovász Loránd
Legküzdőképesebb játékos#!# Bakos Dániel

Új U17/B (edző#!# Bruncvig Róbert)
Gólkirály#!# Strángli Patrik (22 gól)
Legjobb játékos#!# Czene Krisztián
Legküzdőképesebb játékos#!# Tavaszi Zsolt

U18 (edző#!# Miovecz Zoltán)
Gólkirály#!# Németh Roland (20 gól)
Legjobb játékos#!# Páger Balázs
Legküzdőképesebb játékos#!# Nagy András

U19 (edző#!# Major Gábor)
Gólkirály#!# Czonev Márk (36 gól)
Legjobb játékos#!# Balázs Benjámin
Legküzdőképesebb játékos#!# Horváth Tamás

Jó tanuló – jó sportoló#!# Lovász Loránd (U19), Kiss Bálint (U14)
Gólkirály#!# Grabarics Máté (U12)
Legjobb kapus#!# Sztropkó János (U17)
Legjobb edző#!#  Major Gábor (U19)

Kiss Ernő és Orosz Ferenc különdíját Bőle Lukács (U19) és Borsi Bence (U12) kapta.

FELNŐTT CSAPAT

Legjobb mezőnyjátékos#!# Zahorecz Krisztián
Legküzdőképesebb játékos#!# Pest Krisztián
Legjobban használható fiatal játékos#!# Balázs Benjámin
Legjobb kapus#!# Milinte Árpád
Gólkirály#!# Nemanja Nikolic
Legjobb edző#!# Barna László
Az NB III junior csapat legfejlődőképesebb játékosa#!# Keresztes Ferenc
Legbalszerencsésebb játékos#!# Horváth Tamás
Leghűségesebb játékos#!# Petrók Viktor
Legjobb külföldi játékos#!# Srdan Stanic

A támogatók közül Major János és Mezey István kapott különdíjat.