Elszalasztott esély

Hazai pályán, döntetlennel folytatta bajnoki szereplését a Rákóczi az NB III Nyugati csoportjának 14. fordulójában. A második helyen álló csapatunk az ötödik helyezett Puskás Akadémia II. gárdáját látta vendégül, és hiába játszottunk óriási fölényben, még büntetőből sem sikerült bevenni a vendégek kapuját.

Belgrádi tapasztalatszerzés a Partizánnál

Magyar labdarúgó szakemberek vendégeskedtek a napokban a Partizan Belgrád világhírű utánpótlásnevelő központjában. A küldöttségben ott volt Zsivoczky Gyula, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója is, aki megosztotta tapasztalatait honlapunkkal.

Győzelmi remények a Puskás II. ellen

Vasárnap 13 óra 30 perctől, a Puskás Akadémia II. elleni hazai mérkőzéssel folytatja bajnoki szereplését a Kaposvári Rákóczi az NB III Nyugati csoportjában. Az őszi szezon 14. fordulójában a második és az ötödik helyezett találkozik egymással, és csapatunk szeretne újabb három ponttal gazdagodni.

Fő támogatók








Médiapartnereink