A Cukorgyári gödörben küzd majd a bajnoki pontokért csapatunk a Merkantil Bank Liga 23. fordulójában. Az év első hazai találkozóján a Békéscsaba 1912 Előre lép majd a Rákóczi-stadion gyepére vasárnap 14 órakor.
A 2021-es év első hazai találkozóján a tabella 11. helyét elfoglaló Békéscsaba 1912 Előre lesz a 15. helyen álló csapatunk vendége. A viharsarki csapat eddig nagyszerű idegenbeli mutatóval rendelkezik, hiszen a harminc pontjából huszonegyet otthonától távol zsebelt be.
– Az mindig egy szervezettséget mutat, ha egy csapatot nem tudnak szétszedni idegenben – mondta Várhidi Péter, csapatunk edzője. – Taktikai fegyelmezettség és jó kontrajáték jellemzi a Békéscsabát, ennek is tulajdonítható az idegenbeli mutatójuk. A célunk, hogy megoldjuk az előttünk álló feladatot, hiszen nekünk is nagyon kellenek a pontok. Remélhetően sikerrel vesszük az előttünk álló akadályt, ehhez az kell, hogy mi is nagyon szervezett, fegyelmezett játékot mutassunk és taktikailag erősek legyünk. Elég sok változtatási lehetőség van a csapatban, meglátjuk, hogy melyik vezet majd sikerre.
Együttesünk pontosan kezdte az évet, hiszen kapott gól nélkül távozott Kazincbarcikáról, ahol az időjárás miatt nem a legjobb körülmények között lépett pályára.
– Mindig fontos, hogy az első meccsen ne szenvedjünk vereséget – fogalmazott Várhidi Péter. – Szerintem elég stabilak voltunk, de a csapatjátékunk nem volt tökéletes. A mostoha körülmények miatt egyik csapat sem mutatta a valódi arcát. A kiállítás egy kicsit bánt, hiszen gyors egymásutánban jött a két sárga lap. Érdekesség, hogy emberhátrányban játszottunk a legjobban azon a találkozón. Az idegenbeli pontszerzés mindig egy csapat erejét mutatja, de ez csak akkor ér valamit, ha a következő hazai mérkőzést megnyerjük.
Szakmai stábul eltiltás miatt Nagy Tamásra és Szakály Attilára sem számíthat. Jó hír viszont, hogy Dvorschák Gábor és Nemanja Andric felépült sérüléséből, így ők már ott lehetnek a meccskeretben.