Döntetlennel zárult a rangadó a PMFC otthonában az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 10. fordulójában.

Remek formában utaztunk Pécsre, ahol ezúttal a rivális PMFC várt ránk, amely szintén egy győzelmi szériával a háta mögött várta a rangadót. Ezek alapján remek összecsapásra lehetett számítani, nem is csoda, hogy szép számmal érkeztek szurkolók a stadionba, ahol a mérkőzést megelőzően köszöntötték a pécsi paralimpikonokat, akik ebben az évben Párizsban képviselték a magyar színeket.
A találkozó is ünnepi hangulatban kezdődött, s folytatódott is, amiről a két szurkolótábor gondoskodott. Sőt, a gólokra sem kellett sokat várni, hiszen a tízedik percben Rabatin Richárd egy átlövésből, 25 méterről szerezte meg a vezetést a hazaiaknak (1–0). Hiába kerültünk hátrányban, viszonylag gyorsan, nyolc perc múlva egyenlítettünk is. Egy pécsi szöglet után Füredi Szabolcs fejelt közelről, majd a kipattanót követően Tóth Zoltán is célba vette a kapunkat, de Mikler Dániel mindkét esetben védett, majd remekül indította Nicoló Mazzonettot, aki 17 méterről emelte át a labdát a kifutó Helesfay Donát felett (1–1). A félidő derekén újra a pécsiek előtt adódott nagy gólszerzési lehetőség, a leshatárról kilépő Daru Bence került ziccerbe, de Mikler Dániel lábbal védte a lövését, majd két perc múlva, erre válaszként Balogh Ákos lőtt kevéssel fölé egy szögletet követően.
A második félidőben előttünk adódtak a nagyobb lehetőségek, hiszen előbb Nicoló Mazzonetto kiugratását követően Babinszky Bence került helyzetbe, elhúzta a labdát Helesfay Donát mellett, de egy kicsit kisodródott, így a lövését a visszazáró Ócsai Mátyás kivágta a gólvonalról, majd Görög Gergő átlövését védte Helesfay Donát.
A mérkőzés hajrájára kapkodóvá vált a játék, egyik csapat sem tudta igazán uralni a meccset, azonban így is mindkét csapat lezárhatta volna a rangadót, hiszen a pécsieknek a pontrúgások, illetve a felívelések után, nekünk pedig kontrákból adódtak lehetőségeink, de nem esett újabb gól.

Székely Tibor: – Jó lenne, ha sok ilyen iramú és hangulatú mérkőzést tudnánk játszani, mindkét tábor végigszurkolta a találkozót, ezt ezúton is szeretném megköszönni a kaposváriaknak, mert fontos volt számunkra a biztatásuk, ami sok erőt adott a játékosoknak. Egy remek dinamikájú meccset játszottunk, sok helyzettel, mindkét oldalon. Amire készültünk, az működött, illetve azt is lehetett látni, hogy a Pécs készült ránk. A játékosaim büszkék lehetnek arra, hogy eljutottak arra a szinte, hogy a PMFC ellen rangadót tudtunk játszani. Ennek a meccsnek is vannak tanulságai, amiket be kell építenünk a munkába. Úgy gondolom, hogy siker, hogy Pécsről egy pontot elhoztunk, amiért sokat tettek a játékosok.

Aczél Zoltán: – A helyezésektől függetlenül a Pécs–Kaposvár mindig egy igazi rangadó, ehhez mérten sokan látogattak ki a mérkőzésre. Minkét csapat felkészült a másik játékából, így helyeként ki is oltotta azt. Az első félidőben volt egy bombagólunk, amit leamortizáltunk azzal, majd egy nagyon fájó gólt kaptunk. A második félidő egy ki-ki meccset hozott, kevés helyzettel. A hajrában úgy érzem, fölénybe kerültünk, de ez meddőnek bizonyult. Sok pontrúgásunk, lepattanó labdánk volt, illetve talán egy büntetőt is kaphattunk volna. A látottak alapján viszont azt gondolom, hogy a döntetlen megfelelt a mérkőzés képének. Ha a csapatom ezen a játékon tud még dolgozni, akkor a jövőben az ilyen találkozókat egy-nullával hozni tudjuk.

PMFC–Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (1–1)
Pécs, PMFC Stadion, 1500 néző. V.: Fehérvári P. (Topálszki Sz., Balogh B.).
PMFC: Helesfay – Konstantinos, Preklet, Füredi – Sági, Ócsai (Morvai, a 67. percben), Rabatin, Fejős (Németh M., a 78.percben), Hegedűs M. – Tóth Z. (Vas B., a 26. percben), Daru. Vezetőedző: Aczél Zoltán.
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Balogh Á., Szederkényi, Hadaró – Görög, Horváth B., A. Mazzonetto, Balla (Pressing, az 57. percben), Pusztai – Babinszky, N. Mazzonetto (Zoltán R., a 69. percben). Vezetőedző: Székely Tibor.
Gólszerzők: Rabatin (a 10. percben), illetve N. Mazzonetto (a 18. percben).
Sárga lap: Fejős (a 27. percben), Hegedűs M. (a 81. percben), Rabatin (a 86. percben), illetve A. Mazzonetto (a 32. percben), N. Mazzonetto (a 37. percben), Zoltán R. (a 92. percben).