Két ifjú labdarúgó is csatlakozott az első csapat keretéhez: Gombócz Levente a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiáról, míg Csonka Alex az Illés Akadémiáról.

Két tehetséges fiatal is bontogatja majd szárnyait a következő idényben az NB III.-ban szereplő csapatunkban. A középpályán bevethető Gombócz Levente Kadarkúton kezdte a futballt, majd Kaposfüreden folytatta mielőtt a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia játékosa lett, öt évvel ezelőtt. A jelenleg 18 esztendős játékos kettős játékengedéllyel rendelkezik, így a felnőtt mellett az U19-es csapatban is szerepet kap majd.

Csonka Alex bár a szombathelyi Illés Akadémiáról igazolt vissza Kaposvárra, de ő is somogyi kötődésű játékos, ugyanis Mernyén ismerkedett meg a futball alapjaival, majd ezt követően igazolt a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiához az U15-ös korosztályig szerepelt. Ezt követően távozott az Illés Akadémiához, ahol két idényt töltött a bal szélen bevethető, jelenleg 16 éves játékos, aki kettős játékengedéllyel a Bene Ferenc labdarúgó Akadémia korosztályos csapataiban is pályára lép majd.