Szombaton 16.30 órakor az Érdi VSE csapatát fogadjuk a Rákóczi Stadionban a MOL Magyar Kupa 2. fordulójában.
Augusztus hónapban összesen hét tétmérkőzést is vív csapatunk. A megterhelő sorozat ötödik állomása következik szombaton, amikor is az Érdi VSE érkezik a Rákóczi Stadionba, a MOL Magyar Kupa második körében.
– Hiába szeretném, nem tudom forgatni a csapatot a sérülések miatt – mondta Jeney Gyula, csapatunk vezetőedzője. – A kupában a legtöbb klub jobbára olyan játékosokat küld pályára, akik a bajnoki meccseken kevesebb, főleg most, hogy szerdán is forduló van. Kevesen vagyunk, így az U19-es csapatból további játékosok kapnak szerepet a felnőttben. Kíváncsian várom, hogy mit tudunk nyújtani a pályán, mert úgy vélem, hogy a csapatban még így is nagy potenciál van, hogy sokan nem a posztjukon szerepelnek. Hosszú távon viszont nem egészséges, hogy ilyen kevesen vagyunk és az sem, hogy többen nem a posztjukon szerepelnek. Mindezek ellenére szeretnénk továbbjutni, kihasználva azt, hogy hazai pályán, nagyszerű körülmények között futballozhatunk. Remélem, hogy a fiatalok minél előbb felveszik a felnőtt futball ritmusát, az idősebbek pedig vezérként viselkednek a pályán, hiszen ebből remek dolgok alakulhatnak ki. Bízom benne, hogy a következő tétmeccsre már többen visszatérnek, és tudunk frissíteni.