Hatalmasat küzdve kétszer is egyenlítettünk az Érd ellen, de a büntetők után a vendégek jutottak a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójába.
A sérülésektől tizedelt csapatunk a csoportrivális Érdi VSE együttesét fogadta a Rákóczi Stadionban a MOL Magyar Kupa második fordulójában. A szakmai stáb ezúttal is a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiára támaszkodva alakította ki a meccskeretet, hiszen a kispadon hat fiatal várt bevetésre.
Jeney Gyula ezúttal is felforgatott csapatot tudott pályára küldeni, hiszen a sérüléshullám miatt sokan nem a saját posztjukon szerepeltek. Talán ez is okozhatott némi fennforgást akkor, amikor tíz perc elteltével, egy szöglet utáni kipattanót követően megszerezte a vezetést az Érdi VSE. Igaz, Morvai Milán nagy erővel, 16 méterről vette célba a kaput egy kipattanóból, Pomozi Zoltánnak nem sok esélyes volt a védésre, hiszen takarásból érkezett a lövés (0–1). A vendégek előnye viszont nem tartott sokáig, ugyanis öt perccel később Szabó Milán tolta a bal szélről befelé a labdát, majd harminc méterről óriási gólt lőtt a jobb felsőbe (1–1). A gól igencsak lendültbe hozta játékosainkat, több ígéretes helyzetet is kialakítottunk az ellenfél kapuja előtt, azonban egy újabb pontrúgás utáni kipattanóval ismét a vendégek kerültek előnybe. A szünet előtti percekben ezúttal Kesselbauer Ákos lőtt a bal alsóba, tizenhét méterről, kissé balról (1–2).
A második félidőt energikusan, lendületesen kezdtük, igencsak nyomtunk az egyenlítés érdekében. Bár több kisebb lehetőséget is kialakítottunk, s folyamatosan ott voltunk az ellenfél kapuja előtt, csak a hajrába lépve jött az első óriási ziccer. Ekkor Mayer Milán passzát és egy jó cselt követően Zoltán Rafael vette célba a kaput, de Kertész Ferenc óriási bravúrral védte a közeli lövést. Az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve rohamoztuk az ellenfél kapuját, s ennek eredményként Nicoló Mazzonetto is könnyedén egyenlíthetett volna, de lövése éppen elkerülte a kaput. Az erőfeszítéseinket azonban siker koronázta, ugyanis egy felívelést követően Tarcson Ákos közelről egyenlített (2–2), így következhetett a 2×15 perces hosszabbítás.
A ráadásban a hosszabb kispaddal rendelkező, így többet frissítő érdiek előtt adódtak komoly helyzetek, de ezek kimaradtak, így büntetőkre várt, hogy eldőljön a továbbjutás.
A büntetőpárbajt mi kezdtük, Mayer Milán magabiztos volt (2–3), akárcsak a másik oldalon Pintér Nikolasz (3–3). A csereként érkező Hampuk Ádám nem ismert kegyelmet (4–3), de Gyurácz András sem rontott (4–4), Szabó Milán fiatal kora ellenére higgadtan maradt és a jobb alsóba gurított (5–4), majd Morvai Milán egyenlített újra (5–5). A negyedik párban Nicoló Mazzonetto lövését a kapufára ütötte Kertész Ferenc, míg Májer Gergő nem (5–6) rontott, így átvette a vezetést az Érd. Az utolsó körben Zsédely Bence célt tévesztett, így a vendégek jutottak a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában, azonban az mindenképpen pozitív, hogy ezen a meccsen is hátrányból álltunk fel. Az ilyen eredményeket látva pedig egyértelmű, hogy ez a csapat sokkal többre hivatott és sokkal több támogatást érdemelne.
MOL Magyar Kupa, 2. forduló
Kaposvári Rákóczi FC–Érdi VSE 2–2 (1–2, 2–2, 2–2), büntetőkkel: 5–6
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 350 néző. V.: Maml Z. (Mohos M., Pavlovics A.).
Kaposvári Rákóczi FC: Pomozi – Polák, Heil, Zsédely – Zoltán R. (Hampuk, a 119. percben), N. Mazzonetto, Szabó A., Gombócz, Tarcson – Mayer M., Bíró D. (Csonka, a 71. percben). Vezetőedző: Jeney Gyula.
Érdi VSE: Kertész – Balázs B. (Czifrik, a 106. percben), Kárász, Gál Sz., Németh G. – Májer, Morvai – Suszter (Juhász B., a 60. percben), Göblyös (Gyurácz, a 88. percben), Kesselbauer (Pintér N., a 60. percben) – Farkas B. (Haronisz, a 80. percben). Vezetőedző: Domján Attila.
Gólszerzők: Szabó M. (a 16. percben), Tarcson (a 92. percben), illetve Morvai (a 11. percben), Kesselbauer (a 37. percben).
Sárga lap: Bíró D. (a 48. percben), Zoltán R (a 75. percben), Zsédely (a 96. percben), Szabó M. (a 116. percben), illetve Németh G. (a 97. percben), Morvai (a 100. percben).