Az átigazolási ablak zárása előtt középpályás érkezett csapatunkhoz. A 19 esztendős Weisz Milán nálunk folytatja a pályafutását.
Weisz Milán kisebb klubok érintését követően az MTK Budapest akadémiáján nevelkedett, így kiváló alapokkal rendelkezik. A fővárosiaknál bemutatkozhatott az NB III.-as csapatban is, majd tavaly télen a szintén harmadik ligás Sopronhoz igazolt, fél év után pedig áttette székhelyét Pécsre. A PTE-PEAC csapatában három meccsen lépett pályára, majd az átigazolási ablak zárása előtt váltott és nálunk folytatja pályafutását a korábbi U17-es válogatott középpályás.
– Miért döntöttél a váltás mellett?
– Mindig azt tartom szem előtt, hogy mi segíti legjobban a fejlődésemet, ezért döntöttem a váltás mellett, úgy érzem, a legjobb döntést hoztam – fogalmazott Weisz Milán. – Tudtam, hogy egy jó és összetartó közösséghez érkezek majd, de a beilleszkedés sokkal könnyebben ment, mint vártam. Az első edzéstől fogva segítőkész és támogató volt mindenki a pályán és azon kívül is. Még nem volt alkalmam pályára lépni, de dolgozok azért, hogy el tudjam érni ezt a célomat is.
– Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel eddig szembe kellett nézned a pályafutásod során?
– A tavalyi év volt a legnagyobb kihívás számomra, ugyanis egy sérülés után kilenc hónapot kellett a rehabilitációra fordítanom, ami mentálisan nagyon nehéz volt.
– Kik voltak azok az edzők vagy csapattársak, akik a legnagyobb hatással voltak a fejlődésedre?
– Szerintem minden edzőtől és csapattárstól nagyon sokat tanultam, de kiemelnék Székely Tibort. Az előző fél évben rengeteg olyan dolgot adott át, ami jelentős hatással volt a fejlődésemre. Emellett nagy szerepe volt abban is, hogy a sérülésem után, ilyen hamar magamra találtam a pályán.
– Mik a terveid a futballban?
– Minden nap dolgozom és fejlesztem magam, hogy minél magasabb szinten tudjak focizni. Szeretném elérni, hogy csak azzal kelljen foglalkoznom, amit a legjobban szeretek.
Weisz Milánnak sok sikert kívánunk zöld-fehérben!