Imád tanítani, Tatabányáról még minden nap hazajárt, s így az iskolától sem kellett elbúcsúznia, Kaposvárról azonban ez már kivitelezhetetlen. Vas András interjúja Sisa Tiborral a sonline.hu-n jelent meg.

– Hány kilométer Ludányhalászi?
– A stadiontól a faluvégi kápolnáig#!# 292– felelte Sisa Tibor.
– Képzelem, mit szólt a felesége a kaposvári szerződéshez…
– Örült.
 
– De hiszen anno már Tatabányát is távolinak találta!
– Kuvaitnál viszont sokkal közelebb van. És két órán múlt, hogy nem odaszerződtem. Kint egy hotelben ültem, amikor felhívott Illés János, s elígérkeztem a Rákóczihoz.
 
– És az arabok?
– Nem érdekelte őket. Egyből megduplázták az ajánlatukat.
 
– Kevesen ellenkeztek volna.
– Nálam az adott szó mindennél többet számít.
 
– Gondolom, még inkább meglepődtek.
– Elmeséltem nekik a diósgyőri esetet.
 
– Kevés magyar futballedző mondhatja el magáról, hogy egy polgármester és a B-közép zarándokol el a lakására.
– Még most is feláll a szőr a karomon…
 
– Mégsem ment vissza.
– Hiteltelen lettem volna. Makacs palóc vagyok, ragaszkodom az elveimhez, nem a pénz számít. Kuvaitban amúgy a végén a háromszorosát ígérték.
 
– Soknak hangzik…
– Az első ajánlat is sokszorosa volt a kaposvárinak.
 
– Itthon nem tartották bolondnak? Errefelé kevesen ragaszkodnak ennyire az elveikhez.
– Érnek is meglepetések…
 
– Például, hogy az U19-es Eb-bronz után és vb-kijutás után másnak adták a csapatot?
– Életem utolsó napján is eszembe fog jutni, hogy magyarként, magyar csapattal kijutottam, és elvették a lehetőséget…
 
– Haragszik valakire?
– Nem vagyok bosszúálló, de nem tudom elfelejteni.
 
– És egy ilyen eset után is inkább itthon dolgozik. Pedig Kuvaitban tárt karokkal fogadnák Captain Sisát. Azaz Vízipipa kapitányt, hiszen a sisa arabul ezt jelenti.
– Pedig nem úgy indult, hogy megragadunk. Utánpótlás edzőnek mentem ki, s az első meccsen egy Hasszán nevű csatárt hátravittem jobbhátvédnek. Ellenkezett, majd direkt hibázott. A szünetben hazaküldtem, hogy amíg ott vagyok, nem lehet a csapatban. Persze megjelent a következő edzésen, de megint elzavartam. Így ment hetekig, amikor az egyik segítőm szólt, mégiscsak be kellene tenni. Merthogy az elnök fia…
 
– Húúú…
– Szóltam is a feleségemnek, kezdhet csomagolni… Aztán úgy három hét múlva hivatott az elnök. Sétálgattunk a pálya körül, kérdezte, mi bajom a fiával. 
 
– Megsértődött?
– Elmesélte, hogy nemrég összetörte az egyik családi kocsit a fiú, aki a suliban is megbukott, de nem tud vele mit kezdeni. Remélte, hogy nekem sikerül gatyába ráznom. Végül kinevezett a felnőtt csapat edzőjének…
 
– Itthonról nézve meseszerű történet. Három év után mégis inkább hazajött.
– Hiányzott Magyarország és Palócföld.
 
– Olajparadicsomból Fülekre…
– Csodálatos élmény volt. Persze ezt csak az értheti meg, aki ott él. Nekem Fülek sokáig elérhetetlennek tűnt. Ott volt a határ túloldalán, csak egy másik országban, ahová nem lehetett átmenni. Trianont a palócok a saját bőrükön érezték#!# szétszakították a családokat. Sőt, a szülőfalumat, Ipolytarnócot is.
 
– Állítólag a határkő a kertjük végébe került.
– A rokonság egy része pedig mögé… Látogatóba sem mehettünk hozzájuk. 
 – Csak templomba.
– A nyolcvanas években, amikor itthon tanárként nem tanácsolták. Akkor már létezett kishatárforgalom. Előtte viszont hetven kilométert kellett autózni, ha nagy ritkán átmehettünk vendégségbe az amúgy öt kilométerre élő rokonokhoz. Ott a vasárnapi magyar nótázás olyan érzelmeket fakasztott… Sírtak az emberek, amikor dalban a haza vagy a szülőföld szóba került…
 
– Így már érthető Fülek.
– Édesanyám még ott járt gimnáziumba, olyan volt, mintha hazamennék.
 
– Mégis továbbállt.
– Hívott az akkor NB I-be jutott Salgótarján.
 
– Amely aztán visszalépett.
– Nekem viszont garantálták a fizetést, ám nemet mondtam, ugyanis nem ebben állapodtunk meg. Pedig Tarján fontos az életemben. Ott lettem futballista.
 
– És edző. Véletlenül.
– Tényleg nem nagyon akartam, de mondták, a serdülők mellé éppen egy ilyen tanárember kellene. Csak edző nem akartam lenni.
 
– Most mégis. 
– Hiányzik is. Főleg a földrajz.
 
– Itt nem próbálkozott? 
– Sok iskola megszűnt, rengeteg az állástalan pedagógus, nem lenne tisztességes. Meg aztán az iskola nekem otthon van. Ahol a feleségem is tanít. Még 86-ban mentünk Ludányhalásziba, úgy hittük, egy évre…
 
– A neje nem követi?
– Ez az én szakmám, őt a foci nem igazán vonzza. Talán két meccsen volt életében. Tatabányán meg is jegyezték, olyan, mint Columbo felesége#!# mesélek róla, de még senki sem látta…
– Gyakran találkoznak?
– Hétvégenként. Meccsek után hazamegyek. 
 
– Szóba sem kerülhet, hogy a család költözzön?
– Nem szeretnék elmenni Palócföldről. Sokan próbáltak már rábeszélni, de tudja, öreg fát már nem lehet átültetni. Ipolytarnócon ott a régi családi ház, a gerendáit anno még az Alacsony-Tátrából hozták. Melynek a csúcsait látni a faluból. Sőt, építettem egy kilátót, ahonnét tiszta időben egyszer még a Magas-Tátrát is láttam. 
 
– Érezni, mennyire hiányozhat.
– Kaposváron jól érzem magam, nagyon hasonlít a vidék a Palócországra. Persze, a mi hegyeink nagyobbak… De itt is tiszta tekintetű embereket látok, akik tisztességesen akarják megteremteni a családjuk boldogságát. Pedig nagy a szegénység, a munkanélküliség. Szóval úgy érzem, mintha hazajöttem volna. És maradnék. Sokáig…

Vas András
Sisa Tibor
A gyerekkori álom fele valóra vált#!# tengerész vagy tanár szeretett volna lenni, előbbihez Nógrádból meglehetős hendikeppel indult, utóbbi azonban egy földrajz–testnevelés szakos diplomában realizálódott. Persze mindez a futball mellett. Kilenc évesen ugyanis már a szülőfalu, Ipolytarnóc csapatában rúgta a labdát, hogy aztán Palócföld büszkesége, a Stécé, a Salgótarjáni BTC játékosa legyen, ahol később az NB II-ben is kipróbálhatta magát a villámgyors jobbszélső.
A nagy áttörés azonban nem jött össze, saját bevallása szerint a döntésképességében volt a hiba. Elkezdett utána olvasni, végül az egyetemen a diplomamunkájának is ezt a témát választotta. Mert közben belekóstolt az edzősködésbe, a tarjáni Kohásznál rábízták a serdülőket, majd a magyar ifjúsági válogatott következett.
A futball olyan, mint egy festmény, minden mozzanat egy kis ecsetvonás, s ha a helyükre kerülnek, megszületik egy gyönyörű kép – vallotta, s filozófiája megtetszhetett Kuvaitban, ahonnét három év után a szlovákiai Fülekre vitt az útja, majd jöttek sorra a magyar csapatok, közülük a Honvéddal és a Tatabányával NB II-t nyert. A bányászvárosban robbant be igazán a köztudatba, az U19-es válogatottat is rábízták. Harmadik helyen végzett a csapattal az EB-n, kijutott az U20-as vb-re – ő lett az Év edzője is –, ám elvették tőle a csapatot…
Vigasztalásképpen maradt az NB I., diósgyőri időszaka végén a miskolci polgármester is ludányhalászi otthonába zarándokolt, hogy maradásra bírja. A Honvéddal még nyert egy Magyar Kupát, mielőtt Kaposvárra szerződött, ahol csak azt bánja, hogy nem tud tanítani kedves iskolájában. Pedig az idén 50 éves tanár-edző nagyon várja, hogy elkezdhesse megint sorolni, mekkora a Tátra, a Fátra, a Mátra…