A VLS Veszprém otthonában lépünk pályára vasárnap 11 órakor a Labdarúgó NB III. Nyugati csoportjának tizenötödik fordulójában. A hazaiak a harmadik helyről várhatják az összecsapást, azaz egy élcsapat otthonában futunk majd ki a játéktérre. A házigazda eddig mindössze kétszer kapott ki; a ZTE FC II. és az SC Sopron vendégeként hullajtottak el három bajnoki pontot. A védekezésük minőségéről sokat elárul, hogy tizenhárom meccs alatt mindössze hatszor tudták bevenni a kapujukat.
Ezúttal Korcsmár Istvánt kérdeztük a mérkőzésről.
– Egy nagyon szervezett és egységes Veszprém ellen fogunk pályára lépni a hétvégén – mondta a Kaposvári Rákóczi FC pályaedzője. – Kisebb-nagyobb sérülések sújtanak bennünket, de ha olyan motivációval és elszántsággal fogunk játszani, mint ahogy egész héten az edzéseken dolgoztunk, akkor meglepetést okozhatunk.
Nagyon oda kell figyelni arra, hogy ne veszítsünk labdát, mert azt az ellenfelük könyörtelenül ki fogja használni.
– Nem szabad hibázni, mert ahogy már említettem szervezetten, ráadásul agresszíven játszanak – hangsúlyozta Korcsmár István. – Egy-egy középpályás labdavesztés életveszélyes lehet, ahogy a hátrafelé passzokra is oda kell figyelni. Keresik az egy az egy elleni párharcokat, melyekből direkt támadásokat indítanak az ellenfél kapuja felé. Viszont, ha szervezetten védekezünk és az adódó lehetőségeinket maximálisan ki tudjuk használni, akkor pontokkal térhetünk Veszprémből.
Gál Mátyás még mindig sérült, s úgy néz ki Zvara Dávid is hosszabb időre kidőlt, így rájuk nem számíthat a kaposvári együttes szakmai vezetése. Rajtuk kívül van egy-két labdarúgó, akinek még kérdéses a szereplése.