A fél Európát behálózó bundabotrány legfrissebb fejleményeként nagyszabású rendőri akció keretében húsz horvát és két szlovén személyt tartóztattak le kedd éjszaka, akiknek kihallgatására az elkövetkezendő napokban kerül majd sor. Köztük egy olyan illetőt is, aki két és fél évvel ezelőtt légiósként még a kaposváriak élvonalbeli labdarúgócsapatát erősítette – írja a Nemzeti Sport.

A kaposváriak által még 2006-ban szerződtetett Admir Suljic a 2007–2008-as szezon közben úgy köszönt el, hogy hazamegy, felhagy a labdarúgással és a családi vállalkozásban keresi boldogulását. Hogy aztán mi a családi vállalkozás, nem lett részletezve, ellenben a rendőrségnek egészen más jellegű információi vannak arról, hogy Suljic mivel kereste meg a kenyérrevalót#!# állítólag a színfalak mögött ő mozgatta a szálakat.

Az Ekipa szlovén sportnapilap alapján (a hírt a szlovén és horvát hírügynökségtől vették át) a következő labdarúgó, edző vagy éppen vezető nevével találkozhatunk#!# a horvát első osztályú Croatia Sesvete gárdájából Mario Cizmek, az egykori horvát válogatott Jasmin Agic, Dario Susak, Ivan Banovic, Sasa Mus, Marko Guja, Antun Pokrajcic, Miljenko Bosnjak, a segédedző Goran Jerkovic, valamint Tomislav Zubak, a klubtulajdonos Zvonko Zubak fia.

A szintén első osztályú varasdi Varteksből  a szintén egykori válogatott Miljenko Mumlek, Zoran Ivancic és Andrija Balajic lehet érintett, a csáktornyai Medjimurjéból pedig Neven Vuljanko, Danijel Madaric, Mario Darmopil, menedzsere Mario Marenic, de a Zadar csapatkapitánya, Jakov Surac is a megvádoltak között van.

Nemzeti Sport


Suljic váratlanul távozott Kaposvárról
(Fotó#!# Szabó Miklós, Nemzeti Sport-archív)