Pusztai Dániel a védelem bal oldalára, míg Babinszky Bence és Ötvös Gábriel a támadósorba érkezik.

 

Újabb három labdarúgóval bővült együttesünk kerete, s ezzel együtt vezetőedzőnk, Horváth Rudolf variációs lehetőségei. A támadósorba az ifjú – a Magyar Labdarúgó Szövetség által előírt fiatalszabálynak is megfelelő – Ötvös Gábriel érkezett. A 17 esztendős játékos a romániai Érmihályfalván ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd egy rövid időre Nyíradonyba igazolt, ahonnét a Grosics Akadémiához került. Szegedről Szombathelyre vezetett az útja, ahol együtt dolgozott jelenlegi vezetőedzőnkkel, Horváth Rudolffal. A legutóbbi évadban az Illés Akadémia U19-es csapatbán szerepelt. Gábriel már télen is magára húzta csapatunk mezét, s a PMFC elleni felkészülési mérkőzésen gólt is szerzett, de végül csak most döntött amellett, hogy Kaposvárra szerződik.

A Ferencváros és az MTK utánpótlásában nevelkedő Babinszky Bence ugyancsak a támadósorba érkezik. A jelenleg 22 éves labdarúgó fiatalon került a fővárosi kék-fehérekhez, akik színeiben bemutatkozhatott a másodosztályban is, sőt gólt is szerzett. 2020 telén egy évre az akkor NB III.-as Kozármislenyhez került kölcsönbe, majd a szintén Baranya vármegyei, de egy osztállyal feljebb szereplő Szentlőrinchez igazolt fél évre. Az elmúlt két szezont az NB III.-as Kelen SC csapatában töltötte, ahol alapembernek számított, s nyolc gólt szerzett.

Pusztai Dániel a védelem bal oldalára érkezik. A jelenleg 22 éves labdarúgó utánpótlás évei alatt volt a Zrínyi 17 SE, a Dalnoki Akadémia, a Kecskeméti TE, a Budapest Honvéd, a Testvériség, a Maglódi TC, a Vasas Kubala Akadémia, az Újpest FC, az Újpesti TE és  Puskás Akadémia játékosa is. A felnőtt labdarúgásban a Rákosmente csapatában mutatkozott be a harmadosztályban. A 2021/2022-es évadban az NB III.-as Dabas-Gyón, míg a legutóbbi szezonban a szintén harmadik ligás Pénzügyőr alapemberének számított.