Sok fiatallal labdarúgóval a keretben ért el döntetlent csapatunk a Szekszárdi UFC otthonában felkészülési mérkőzésen.

 

A Szekszárdi UFC stadionjában vívott felkészülési mérkőzést csapatunk. A szintén harmadosztályra készülő tolnai gárda ellen együttesünk számos ifjú játékossal, s ugyanennyi próbázóval vette fel a versenyt. Az összeszokatlanság érződött a csapatunkon, így bőven akad még munkája a szakmai stábnak a bajnoki rajt előtt. Ebből adódóan a hazaiak domináltak, akik a második félidő elején, egy labdaszerzés után Wirth Dániel góljával kerültek előnybe. Fiatal csapatunknak azonban sikerült válaszolnia az utolsó percekben, miután Orsós Tamás nagyszerűen húzott befelé a bal szélről, majd tizennyolc méterről remekül lőtt a jobb alsóba.

 

Nagy Tamás: – A srácok heti edzésmunkájával elégedett voltam, sok mindent megcsináltak, de az látszik, hogy még nagyon az elején járunk. Lassú lépésekkel, sok türelemmel és kevesebb elvárással formát tudunk majd adni a játéknak, de ez az építkezés lehet, hogy az első öt-hat fordulóig is eltart. Addig is meg kell erősödnünk, hiszen négy-öt embernek tudom csak a helyét, a csapat másik felét még nem igazán látom. A fiatalok viszont csináltak biztató dolgokat, azonban vannak még vadhajtások, amiket le kell nyesegetni.

 

Szekszárdi UFC–Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (0–0)
Szekszárd, 100 néző. V.: Kovács T. (Képéter, Kövesdi).
Szekszárdi UFC: Matesz (Bognár Zs., 65. p.) – Fekete (Horog, 62. p.), Tratnyek, Rácz, Füredi (Temesi, 77. p.) – Lékó (Héhn, 75. p.) – Járvás (Juhász L., a szünetben), Budai, Szeles (Béla D., a szünetben) – Wirth (Gellér, 62. p.), Péter A. (Sütő, 70. p.). Vezetőedző: Turi Zsolt.
Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pogacsics – Tarnóczi, Lakatos G., Ladányi, Fehérvári – Gál – Zvara, Balog A. – Borbély, Jerkovic, Bíró. II. félidő: Ipacs – Tarnóczi (Sólyom, 60. p.), Ladányi, Gál (Baki, 70. p.), Rituper – Szederkényi, Zólyomi – Orsós, János N. (Fehérvári, 82. p.), Németh K. (Jancsó, 70. p.) – Mayer. Vezetőedző: Nagy Tamás.
Gólszerzők: Wirth (55. p.), illetve Orsós (90. p.).