Rituper Roland távozott
Egy év után távozott csapatunktól Rituper Roland.
Egy év után távozott csapatunktól Rituper Roland.
Távozott csapatunktól Kis-Fónai Máté. Saját nevelésű védőnk máshol folytatja pályafutását.
A hatodik felkészülési meccsünkön az első vereségünket szenvedtük el, az NB III. egyik élcsapatától, a Tiszakécskétől.
Szombaton 13.30 órakor a Tiszakécskei LC csapatát fogadjuk felkészülési mérkőzésen a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Puskin utcai edzőközpontjában.
A havas esőben felázott, mély pályán, a Szombathelyi Haladás ellen vívtuk az ötödik felkészülési mérkőzésünket, melyen végül nem esett gól.
Ezen a héten is két felkészülési mérkőzés vár csapatunkra. Az elsőn a Haladást, míg a másodikon a Tiszakécskét fogadjuk.
Hátrányból felállva egyenlítettünk a negyedik felkészülési mérkőzésünkön, a Paksi FC második csapata ellen.
Szombaton 11.00 órakor a Paksi FC II. ellen lépünk pályára Kaposvár, a Cseri úti műfüvön.
Fél év után távozott csapatunktól Nagy Máté.
A harmadik felkészülési mérkőzésünket is sikerrel vettük, ezúttal a Szombathelyi Haladás otthonában tudtunk nyerni.
A felkészülés negyedik hetében is két felkészülési mérkőzés vár együttesünkre: szerdán Szombathelyre utazunk, míg szombaton a Paks második csapatát fogadjuk.
Kettő-egyes sikert arattunk a második felkészülési mérkőzésünkön, a Puskás Akadémia FC II. ellen.
A Puskás Akadémia FC második csapata ellen vívjuk a második felkészülési mérkőzésünket, szombaton 11.00 órakor, Felcsúton.
Ötgólos sikert arattunk az első edzőmeccsünkön, a TFSE ellen.
Újra csapatunkat erősíti Bíró Dominik, aki harmadik időszakát kezdi zöld-fehérben.
Szerdán 14.00 órakor a TFSE ellen vívjuk első felkészülési mérkőzésünket a Puskin utcai edzőközpontban.
Csapatunk új vezetőedzőjével, Jeney Gyulával beszélgettünk.
Az A licenccel rendelkező korábban az FC Ajkát és a BFC Siófokot is irányító Jeney Gyula felel a folytatásban a szakmai munkáért.
Hétfő délután újra benépesült az öltöző, ugyanis elkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra labdarúgócsapatunk.
A Csakfoci.hu portál készített egy rövid interjút távozó vezetőedzőnkkel Székely Tiborral.