A hajrában esett góllal kaptunk ki a Balatonfüredi FC otthonában, az NB III. Nyugati csoportjának 30. fordulójában.

 

Két veretlen mérkőzés után a Balatonfüredi FC otthonában akarta tovább folytatni jó sorozatát együttesünk, amely húsvét vasárnap a szurkolókat is szerette volna megajándékozni egy szép győzelemmel. A mérkőzés első fél órájában azonban inkább a hazaiak futballoztak veszélyesebben, viszont előnyt nem tudtak szerezni, hiszen az utolsó pillanatokban mindig tisztázott a védelmünk. Sőt, igazán nagyot csak a hazaiak kapusának, Erdélyi Ádámnak kellett védenie, miután Pintér Norbert húsz méterről szabadrúgásból vette célba a jobb alsót.

A második játékrészre sem változott sokat a játék képe, inkább a küzdelem dominált, a kapusoknak kevés dolga akadt. Csapatunk a hajrában egyre inkább próbálta a maga javára fordítani a mérkőzést, lényegesen többet birtokoltuk a labdát, de helyzetek nem alakultak ki a füredi kapu előtt. A hajrában viszont ennek ellenére eldőlt a találkozó, miután egy bal oldali beadásra Szabó I. Bence érkezett, s közelről megszerezte a mindent eldöntő találatot a hazaiaknak (1–0).

 

Horváth Rudolf: – Egygólos mérkőzés volt, kevés helyzettel. A mezőnyben egyenrangú volt a két csapat, majd, mikor áttevődött az ellenfél térfelére a játék Szabó Bence, akire készültünk villant egyet. Jelenleg az ellenfeleket alkotják olyan játékosok, akik képesek mérkőzéseket eldönteni, mi még nem találtuk meg ezeket a labdarúgókat. Mezőnyben bár sokat dolgoztunk, de nem tudtunk helyzeteket kialakítani.

 

Balatonfüredi FC–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (0–0)

Balatonfüred, 200 néző. V.: Práth D. (Bencze A., Aczél P.).

Balatonfüredi FC: Erdélyi – Szalai P., Lasz, Pécseli, Sárossy (Burucz, a 79. percben) – Szabó I. Bence (Csernyicki, a 88. percben), Rádai (Szabó II. Bence, a 79. percben), Géringer, Zsiga M. – Róth I. (Tóth G., a szünetben), Bartha R. (Imre I., a 67. percben). Edző: Czinege László.

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Zólyomi (Hampuk, az 55. percben), Kocsis B., Harsányi, Böndi – Gál – Ekker (Borbély, a 88. percben), Horváth B. (Országh B., a 77. percben), Szederkényi, Pintér N. (Mayer Milán, a 88. percben) – Bíró D. (Kálmán Sz., a 77. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerző: Szabó I. B. (a 87. percben).

Sárga lap: Lasz (a 30. percben), Róth I. (a 41. percben), Zsiga M. (a 62. percben), illetve Szederkényi (a 64. percben), Pintér N. (a 82. percben).