Egervári Sándor az előző szezonban két alkalommal hívta össze a ligaválogatottat, hogy felmérje, kik azok a játékosok, akikre adott esetben az A-válogatottban is számíthat, illetve megismertesse a labdarúgókkal a válogatottnál támasztott követelményeket. Az idei szezon első ligaválogatott összetartását a jövő héten tartja a szakmai stáb, a meghívott játékosok november 5-7. között két napig készülnek közösen Lipóton. A keretben – amelyben az OTP Bank Liga kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosai kaptak helyet – ott van Balázs Benjámin, a Kaposvári Rákóczi FC játékosa is.

Balázs Benjámin– A kétnapos összetartás célja, hogy jobban megismerjük a játékosokat, valamint megismertessük velük a válogatott játékát és a posztonkénti elvárásokat – mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. – A tavalyi edzőtáborok hasznosságát jelzi, hogy a ligaválogatottból Mészáros Norbert, Gyurcsó Ádám és Szakály Péter személyében hárman is bekerültek az A-válogatott keretébe. Ezúttal nem hívtuk meg az A-válogatottban már bevált játékosokat, valamint a nemzetközi kupában szereplő Videoton labdarúgóit. Terveink szerint december elején egyhetes külföldi edzőtáborozást tartunk a ligaválogatott keretnek, a mostani kétnapos program felfogható felkészülésnek a decemberi megmérettetés előtt. 
A ligaválogatott kerete#!#
Kapusok#!# 
Jova Levente (FTC)
Kurucz Péter (FGSZ Siófok)
Védők#!# 
Takács Ákos (Győri ETO)
Debreceni András (Budapest Honvéd)
Vermes Krisztián (Újpest)
Guzmics Richárd (Haladás), 
Fiola Attila (Paks)
Korhut Mihály (DVSC-Teva)
Németh Milán (Lombard Pápa)
Középpályások#!# 
Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi)
Pátkai Máté (Győri ETO)
Józsi György (FTC)
Gyömbér Gábor (FTC)
Kanta József (MTK Budapest)
Simon Ádám (Haladás)
Gosztonyi András (DVTK)
Csiki Norbert (MTK Budapest)
Nagy Gábor (Haladás)
Zsidai László (MTK Budapest)
Támadók#!#
Varga Roland (Győri ETO)
Tischler Patrik (MTK Budapest)
Bacsa Patrik (DVTK)