A Róth Antal vezette magyar U21-es válogatott csütörtökön Sopronban mérkőzik meg az osztrák korosztályos csapattal, majd jövő héten kedden Splitben lép pályára a házigazda horvátok ellen. A keret tagja a Rákóczi szélsője, Balázs Benjámin is.
Az ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtező sorozatra készülő U21-es válogatott kerete ebben az évben két összetartáson vett részt Telkiben, mindkét edzőtáborozást egy hazai NB I-es csapattal való felkészülési mérkőzés zárta le. A válogatott az előttünk álló bő egy hétben lejátssza első idei nemzetközi felkészülési összecsapásait is#!# csütörtökön Sopronban az osztrákok ellen lép pályára, majd Splitbe utazik, ahol jövő héten kedden a horvátokkal találkozik.
– Egyre közelebb kerülünk a szeptember elején induló Eb-selejtezőkhöz, s mivel az ellenfelek már ismertek, a felkészülési időszakból hátralévő nemzetközi meccsek kitűnő lehetőséget biztosítanak arra, hogy kialakítsuk azt a keretet, amely szeptembertől sikerrel veheti fel a harcot a riválisokkal – mondta az mlsz.hu-nak Róth Antal. – A hazai bajnokságból lementek az első tavaszi fordulók, amiből kirajzolódik, kinek változott a helyzete saját klubcsapatában. A keret kialakításakor az a legfontosabb szempont, hogy a válogatott tagjai minél többet játsszanak stabilan a klubcsapataikban, és természetesen minél jobb teljesítményt nyújtsanak a bajnokikon. Bízom benne, hogy az előttünk álló hónapokban ebből a szempontból pozitívan alakul a kerettagok sorsa. Egyelőre elsősorban védőposzton vagyunk nehéz helyzetben, kevés olyan futballista van, aki rendszeres játéklehetőséget kap egyesületében. A többi poszton nagyobb a versenyhelyzet, az lenne az ideális, ha ez még jobb teljesítményre sarkallná a futballistákat.
A csütörtöki, soproni mérkőzés 19 órakor kezdődik a Káposztás utcai stadionban. Jegyek 500 forintért helyszínen és az ismert soproni sportsörözőkben kaphatók. Diákoknak – érvényes diákigazolvány felmutatása után – ingyenes a belépés a mérkőzésre.
Balázs Benjámin ismét címeres mezt ölthet
Az U21-es válogatott kerete#!#
Kapusok#!#
Gulácsi Péter (Liverpool FC)
Megyeri Balázs (Olympiakos FC)
Védők#!#
Szokol Zsolt (Újpest FC)
Fiola Attila (Paksi FC)
Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest)
Litauszki Róbert (Újpest FC)
Szeleczki Alex (Videoton FC-Puskás Akadémia)
Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás)
Középpályások#!#
Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi FC)
Kiss Máté (Győri ETO FC)
Simon Krisztián (Feyenoord)
Takács Péter (Lombard Pápa Termál FC)
Simon Ádám (Szombathelyi Haladás)
Hidi Patrik (Budapest Honvéd)
Gosztonyi András (Videoton FC)
Katona Máté (Vasas)
Támadók#!#
Balajti Ádám (Újpest FC)
Simon András (SBV Excelsior)
Lázár Bence (Újpest FC)
Eppel Márton (MTK Budapest)