Új alapokra helyezik a megyeszékhely profi labdarúgását. A Kaposvári Rákóczi FC együttesét működtető gazdasági társaságot a jelenlegi tulajdonos felajánlotta a város számára.
A harmadosztályban már nem kívánja tovább működtetni a Kaposvári Rákóczi FC együttesét az eddigi tulajdonos, Murányi Ferenc, aki felajánlotta a klubot működtető, stabil lábakon álló gazdasági társaságot a kaposvári önkormányzatnak.
– A Kaposvári Labdarúgó Kft. tulajdonosa és ügyvezetője levélben keresett meg, melyben az állt, hogy a másodosztályból való kiesés után nem kívánnak nevezni a harmadosztályba, a labdarúgó-csapat működtetésében a továbbiakban nem szeretnének részt venni – nyilatkozta Szita Károly, Kaposvár polgármestere. – A Kft. tulajdonjogát pedig jelképes összegért felajánlották a város számára. Tiszteletre méltó, hogy Murányi Ferenc, mint tulajdonos illetve a Kft. munkatársai öt éven keresztül – mely során volt fent és lent is a csapat – felvállalták a kaposvári profi labdarúgás működtetését. Az pedig még tiszteletreméltóbb, hogy nem egy adóssággal terhelt, hanem egy rendben működő gazdasági társaságot kínáltak fel. Álláspontom szerint egy önkormányzatnak nem tisztje, hogy egy profi klubot működtessen, de az igen, hogy támogassa. Évente több mint 300 millió forintot fordítunk a sportra, az országban Kaposváron a legmagasabb az egy főre jutó sporttámogatás mértéke. Az egyik legnépszerűbb sportágunk érdekeit, illetve jövőjét is figyelembe véve a város átveszi a Kft.-t, és ezúton is köszönöm, hogy tulajdonos nekünk ajánlotta fel. Nem fogunk azonban tartósan tulajdonosok maradni, hiszen, mint már mondtam, nem a város feladata működtetni egy profi klubot. Úgy vélem, a kaposvári labdarúgás mindig akkor volt erős, amikor saját magából építkezett. A Kft. tulajdonjogát így a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiának adjuk tovább, hiszen arra számos külföldi és magyar példa is van, hogy az utánpótlásakadémia működteti a felnőtt csapatot. Szerencsére az akadémia elnökének részéről is van erre fogadókészség. Ez pedig még nagyobb lehetőséget ad a több mint háromszáz ifjú labdarúgó számára, hogy NB-s klubban szerepelhessen. Remélem, hogy ezzel újra elindul felfelé a labdarúgásunk és csak rövid ideig tartózkodik csak a csapat az NB III.-ban. Kiemelt támogatóként a város természetesen továbbra is ott lesz a klub mögött. A cél, hogy a zömében kaposvári fiatalokra alapozzuk a jövőt. Ezzel, illetve azzal, hogy olyan vezetőket nevezünk ki, akik már letették a névjegyüket Kaposváron, szeretnénk elérni, hogy újra legyen társadalmi összefogás a Rákócziért, a klub pedig megerősödve közelítse meg fénykorát.
Ez a váltás egyszer sikerre vezetett, így nem ismeretlen útra lépne a kaposvári labdarúgás. A legutóbbi másodosztályból való kiesés után ugyanis a Rákóczi a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia jogán indult el a megyei első osztályban, melyet – illetve az Ibrány elleni osztályozót is – megnyerve újra visszatért az NB-s porondra, ahol kaposvári labdarúgókra építve, sikert-sikerre halmozva feljutott egészen a legfelsőbb osztályba.