Tizenegyespárbajban estünk ki a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában a Facultas-Tiszafüredi VSE ellen, így ellenfelünk jutott legjobb 32 közé.
Két megyei együttes után ezúttal az NB III. Észak-Keleti csoportjában érdekelt, s ott élcsapatnak számító Facultas-Tiszafüredi VSE ellen léptünk pályára a MOL Magyar Kupában. A találkozó a hideg időjárás ellenére igen jó iramban kezdődött, mindkét fél próbált dominálni és helyzetbe kerülni, s utóbbiból már az első percekben több kisebbet is láthattak a szurkolók. Az első ziccerre sem kellett sokat várni, hiszen az első negyed óra elteltével az ellenfél csatára, Pataki Viktor került helyzetbe, azonban Horváth Fábián remekül lépett ki a kapujából, s lábbal hárított. A következő tiszafüredi helyzetnél viszont már kapusunk is tehetetlen volt, pedig elsőre még védte Pap Zsolt helyzetét, azonban a kipattanó a támadó elé került, s ezúttal már nem hibázott (0–1). A szünetig megtartották az előnyüket a vendégek, ugyanis Babinszky Bence ziccerét védte Tajti Bence kapus védte.
A második félidőben minden követ megmozgattunk az egyenlítés érdekében, azonban néha kinyíltunk, így a tiszafüredi kontrák okoztak veszélyt a kapunk előtt. Sőt, az egyik végén Pap Zsolt kis híján megduplázta a vendégek előnyét, azonban csapatkapitányunk, Hadaró Valentin a gólvonalról kikanalazta a labdát. A hajrába lépve pedig a másik kapu előtt tűnt fel, s ha már ott volt a hálóba csúsztatta a labdát egy szöglet után (1–1). Az utolsó percekben nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre, azonban hiába követtünk el minden annak érdekében, hogy ne legyen hosszabbítás, végül mégis következhetett a kétszer tizenöt perces ráadás.
A hosszabbítás első játékrészében hiába folytattuk azt a játékot, amit a rendes játékrész utolsó negyed órájában a támadások befejezése nem sikerült jól. Igaz, a másik oldalon sem, ami Horváth Fábiánnak köszönhető, aki Trencsényi Bence ziccerét is védte.
Az utolsó tíz percet fizikálisan jobban bírtuk, ami helyzetekben is megnyilvánult, azonban Görög Gergő helyzeténél Tajti kapus védett, míg Szederkényi Ádám két méterről fölé lőtt. Következhetett a büntetőpárbaj. Először a csapatkapitányunk, Hadaró Valentin állt a labda mögé, de fölé lőtt, így Pap Zsolt, akárcsak a rendes játékidőben, ezúttal is előnybe tudta juttatni a Tiszafüredet. Második rúgónk, Pusztai Dániel csak kapufáig jutott, azonban a vendégek részéről Bényei Balázs nem rontott. A harmadik kör sem úgy alakult, ahogy tervezük, hiszen Heil Máté büntetőjét Tajti Bence védte, emiatt Trencsényi Bence nyugodtan állhatott a labda mögé, s nem is rontott. A Tiszafüred így büntetőkkel került a legjobb 32 csapat közé a MOL Magyar Kupában.
Székely Tibor: – Egy igazi kupamérkőzést játszottunk, annak minden szépségével és keserűségével együtt. Sajnos nekünk az utóbbi jutott, azonban inkább a pozitívumokat próbálom keresni. Egy igazán jó csapattal találkoztunk, nem véletlenül állnak a második helyen a saját bajnokságukban. Egy ki-ki meccset játszottunk, amit az utolsó húsz percben, a helyzetek alapján eldönthettünk volna, azonban nem koncentráltunk eléggé, így ebből le kell vonni a tanulságot. A srácok a mély talaj ellenére végig bírták, mentek előre, nem tudom őket elmarasztalni, talán csak a helyzetkihasználás miatt. A tizenegyes lutri, bárhogy alakulhatott volna, azt sajnálom, hogy eljutottunk idáig, mert lezárhattuk volna a mérkőzést, igaz, az ellenfélnek is voltak nagy helyzetei, kapusunk többször meccsben tartott minket. Sajnálom a kiesést, mert nagy álmaink voltak, de azért dolgozunk tovább, hogy jövőre bekerüljünk a legjobb nyolc közé.
Dorcsák Zoltán: – Egy jó és közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk. Megfelelően felkészültünk a Kaposvárból, tudtuk, hogy mik az erősségeik, hogy sok helyzetet alakítanak ki, ami ezúttal sem volt másként, azonban megoldottuk a feladatot. Az első negyed óra meleg volt, akkor nagyon nyomott a Kaposvár, de utána magunkra találtunk, elkezdtük játszani a saját játékunkat, szépen hoztuk ki a labdákat és több nagy helyzetet is kidolgoztunk. A rendes játékidőben több ziccerünk is volt, de ezeket nem használtuk ki, s egy pontrúgásból egyenlített az ellenfél. A hosszabbításban bármelyik csapat megnyerhette volna a meccset, ez végül nekünk sikerült, hiszen jól jöttünk ki a büntetőrúgásokból. Amire büszke vagyok, hogy megmutattuk, a keleti régió is van olyan erős, mint a nyugati.
Kaposvári Rákóczi FC–Facultas-Tiszafüredi VSE 1–1 (0–1, 1–1, 1–1), büntetőkkel: 0–3
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 250 néző. V.: Farkas T. (Sinkovicz D., Végh M.).
Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. – Görög, Balogh Á., Hadaró, Pusztai – A. Mazzonetto, Szederkényi – Babinszky (Pressing, a 70. percben (Heil, a 107. percben)), Horváth B., N. Mazzonetto – Mayer M. (Balla, a 60. percben). Vezetőedző: Székely Tibor.
Facultas-Tiszafüredi VSE: Tajti B. – Kovács D. (Dibusz, a 91. percben), Major M., Bényei, Aranyos (Szövetes, a 91. percben), Engel – Trencsényi, Barzsó, Mácsai (Karmacsi, a 87. percben), Pap – Pataki (Ballók, a 75. percben). Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
Gólszerzők: Hadaró (a 76. percben), illetve Pap (a 36. percben).