Döntetlent ért el harmadik felkészülési mérkőzésén a Rákóczi. Csapatunk az NB III-ban szereplő Kozármislenyt látta vendégül a Cseri úti műfüves pályán. Az első játékrész a vendégeké volt, több góllal is vezethettek volna, ám végül csak egyszer sikerült a kapuba találniuk. A második játékrészre már jobban ment a mieinknek, és Albert mesteri szabadrúgásgóljával sikerült egyenlíteni.
Kaposvári Rákóczi FC – Kozármisleny FC 1–1 (0–1)
Kaposvár, Cseri úti pálya. V.#!# Cservölgyi (Erdelecz, Erdélyi)
Rákóczi FC#!# Rusák – Kiss M., Vermes (Addo, a szünetben), Lakatos G., Hadaró (Király V., 53.) – Kovács O., Albert – Házi (Balogh B., 61.), Nagy K., Zsdrál (Zsivóczky, 20.) – Rajczi. Vezetőedző#!# Tamási Zoltán
Gólszerzők#!# Albert (55.), illetve Puskás Z. (30.).
Tamási Zoltán#!# – Ez első félidőben úgy játszottunk, mintha a játszótéren lettünk volna. A játékosok nem értették meg azt amit kértem tőlük, de azt garantálom, hogy még egyszer nem fognak így futballozni. A második félidőben sokkal szervezettebbek voltunk, átálltunk egy másik játékrendszerre, amit sokkal jobban tudtunk alkalmazni.