A BFC Siófok ellen vívta első idei felkészülési mérkőzését csapatunk. A kétszer hatvan perces találkozó végül döntetlennel zárult.
Jobban kezdte a mérkőzést csapatunk, hiszen az első negyed órán belül kétszer is fejjel veszélyesztettünk, de Szabó Alex és Ádám Martin próbálkozása is a kapu felett hagyta el a játékteret. Az első félidő felénél rossz helyen adta el a labdát csapatunk, s Elek Bence azonnal indította Zamostny Balázst, aki góllal zárta az akciót. A következő percekben kis híján egyenlített együttesünk, de Ádám Martin lövését védte Tajti Norbert, akárcsak Zsiga Ervin fejesét. Utóbbi lehetőség után Beliczky Gergő elé került a labda, aki két méterről célt tévesztett. A szünetig több helyzetet is kidolgozott együttesünk, de nem tudtunk túljárni Tajti Norbert kapus eszén.
A második félidőre mindkét csapat teljesen kicserélődött, jobbára a fiatalok kaptak lehetőséget mindkét oldalon. Csapatunk Tömösvári Bálint révén több nagy helyzetet is kihagyott, de ezen felül is akadtak lehetőségeink. A legnagyobb Nagy Richárd előtt, aki a saját térfeléről megindulva vezette rá Molnár Péter kapusra a labdát, de csak kapufáig jutott. Az utolsó percekben azonban góllá értett csapatunk fölénye és Nagy János átemelésével egyenlítettünk.
A mérkőzés egészében érződött, hogy az elmúlt napokban nagy terhelést kaptak játékosaink, akiken látszódott a fáradtság, de ennek ellenére sem játszottak rosszul.
Waltner Róbert: Többet kaptam vissza a csapattól, mint vártam, hiszen az edzőmérkőzést megelőző napon két nagyon kemény edzésen vettek részt a fiúk. Ennek ellenére mindkét félidei csapat maximálisan kihajtotta magát. Rendre nyomást gyakoroltunk az ellenfélre. Az eredmény nem tükrözi a játék képét, mert rengeteg helyzetet kihagytunk. Jó iramú mérkőzés volt, ebből tovább tudunk majd lépni, ha frissek lesznek a játékosok. Ádám Martin leigazolásával véglegesség vált a keret. Örülök, hogy hozzánk igazol, tetszett a Siófok ellen nyújtott játéka.
Mihalecz István: A terhelésen volt a hangsúly, ezért is játszottunk kétszer hatvan percet. Ami pozitívum, hogy a Rákóczi-stadionban volt a mérkőzés, mivel eddig csak műfűvön tudtunk készülni. Nem volt friss a csapat, de az első félidő első negyven perce tetszett. Több helyzetet alakítottunk ki, mint az előző edzőmérkőzésen. Nyilván vannak még hibák, főleg a védekezésben, az eladott labdák után le tudott kontrázni minket az ellenfél. A második félidőben a fiatalok kaptak lehetőséget. Az első harminc percben a kombinatív játékunk megfelelő volt, utána fejben szétestünk, ez a fáradtságnak tudható be.
Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 1–1 (0–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 100 néző. V.: Bana G.
Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pogacsics (Slakta, 30.p.) – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró – Hegedűs D., Szakály A., – Zsiga, Beliczky, Bíró D. – Ádám M. II. félidő: Slakta – Nagy J., Tratnyek, Lakatos G., Fodor M. – Horváth F., Godzsajev-Telmán – Nagy R., Nagy K., Tömösvári – Borbély Á. (Herzsenyák, 93. p.) Vezetőedző: Waltner Róbert.
BFC Siófok I. félidő: Tajti N. – Kiss B., Fehér Zs., Gál M., Lorentz, Fodor Á. – Magasföldi, Horváth A., Medgyes Z. – Zamostny, Elek B. II. félidő: Molnár P. – Lapos M., Csibra, Lencsés, Sütő – Takács M., Csilus T. – Török D., Tóth M., György N. – Balogh B. Vezetőedző: Mihalecz István.
Gólszerzők: Nagy J. (116. p.), illetve Zamostny (28. p.).