A szombati, Ajka elleni 3-1-es hazai vereség után a Rákóczi FC vezetése megköszönte Házi László vezetőedző munkáját. A 2016-os évben hátralévő két bajnoki és egy Magyar Kupa-mérkőzésén Waltner Róbert és Konrád László irányítja majd az együttest. A cél nem változott#!# továbbra is szeretnénk feljutni az NB II-be.

Az NB III Nyugati csoportjában nem titkoltan a feljutás reményében vágtunk neki a bajnokságnak, és 16 mérkőzésen 35 pontot gyűjtve a tabella harmadik helyén állunk. A listavezető Érd 42, a Győri ETO pedig 36 pontot szerzett eddig. Csapatunk11 meccset nyert és három alkalommal szenvedett vereséget#!# idegenben, Érden és Hévízen, legutóbb pedig hazai környezetben, az Ajka ellen.
A klubvezetés közleménye szerint a további fejlődés és a magasabb célok elérése érdekében új impulzusokra van szüksége a csapatnak, ezért döntöttek a váltás mellett. Házi Lászlónak ezúton is szeretnék megköszönni az eddig elvégzett munkát, és hangsúlyozzák#!# a szakember továbbra is a Rákóczi család tagja marad, mint kapusedző, és elsősorban az utánpótlásban számítanak majd rá.
A cél továbbra is a feljutás, és amíg vezetés megtalálja az új vezetőedzőt, addig a korábbi válogatott támadó, a jelenleg a Bene Akadémián eredményesen dolgozó Waltner Róbert és a tapasztalt Konrád László irányítja majd az együttest. A fiúkra még három tétmérkőzés vár ebben az évben#!# a bajnokságban a Gyirmót II. és a Győr lesz az ellenfél idegenben, a Magyar Kupa következő körében pedig az NB II-es Sopront fogadjuk majd.
 
A tervek szerint a téli szünetben további változások várhatóak a csapat háza táján.


Házi László távozik a vezetőedzői posztról (Fotó#!# Lang Róbert)