Az éllovas FC Nagykanizsát fogadjuk a Rákóczi Stadionban az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 19. fordulójában. A találkozó vasárnap 14.00 órakor kezdődik.
Győzelemmel kezdődött számunkra a tavasz, hiszen a bár hátrányba kerültünk a Szekszárdi UFC ellen, végül magabiztos sikert arattunk, ami jó előjel a folytatásra nézve.
– Egyáltalán nem számítottunk könnyű mérkőzésre, tudtuk mit várhatunk a Szekszárdtól és tulajdonképpen azt is kaptuk – mondta Mayer Milán csapatunk támadója. – Örülünk, hogy sikerült belökni a szekeret. Fontos volt számunkra ez a győzelem.
Amíg a szekszárdiak a kiesés elkerülése ellen küzdenek, addig soron következő ellenfelünk, az FC Nagykanizsa vezeti a bajnokságot, viszont csak öt ponttal előz meg bennünket, így egy igazi rangadóra lehet számítani vasárnap 14.00 órától.
– Valóban egy rangadó vár ránk, viszont ezen sem adnak több pontot, mint bármelyik bajnokin, emiatt nem készülünk másképp – tette hozzá Mayer Milán. – Az öltözőben jó hangulat uralkodik, ezt szeretnénk megtartani.
Érdekesség, hogy az FC Nagykanizsa eddig csak egyszer szenvedett vereséget a bajnokságban, éppen ellenünk. Az ősszel Babinszky Bence duplájával győztük le őket, ráadásul idegenből hoztuk el a pontokat. Ha ez megismétlődne, akkor igencsak átrendezhetnénk a tabella elejét, hiszen amellett, hogy két pontra megközelítenénk a zalaiakat, lehetőséget nyújtanánk az Iváncsának, illetve a Pécsnek arra, hogy átvegye a vezetést a bajnokságban.
– Biztosan lesz bennük plusz motiváció, de nem hinném, hogy azért jönnek, hogy visszavágjanak, inkább azért, hogy a saját céljaikért küzdjenek – folytatta Mayer Milán. – Ezúttal is, akárcsak az összes mérkőzésen, nyerni szeretnénk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből a szezonból. Meglátjuk, mire lesz ez elég a bajnokság végén.