Sajnos újra gyászol a Rákóczi-család, elhunyt Varga Gyula klubunk korábbi szakosztály-vezetője, aki sportvezetőként kétszer vezette NB I.-be a csapatot.
Varga Gyula az 1979/1980 évadban került Kaposvárra szakosztály-vezetőként. A Rákóczi akkor az élvonalba jutásért harcolt, s ezt a célt el is érte, hiszen Varga Gyula a városba csábította vezetőedzőként a korábbi válogatott játékost, Puskás Lajost, akinek munkáját Horváth Miklós segítette. A feljutást követő évben a kaposváriak kiestek az NB I.-ből, ezt követően pedig a sportvezető áttette székhelyét Hódmezővásárhelyre. A Hódgép-Metripond csapatánál szintén sikeres munkát végzett. Egykori, kaposvári játékosai közül Petrók Viktort, Kanyar Sándort és Horváth Lajost is szerződtette, a gárda pedig a második helyen zárt az egycsoportos NB II.-ben. Varga Gyula 1984-ben visszatért Kaposvárra, az akkor NB III.-as Rákóczihoz. A sportvezetővel együtt jöttek az újabb sikerek, hiszen a klub három év alatt, a hathatós tevékenységének köszönhetően visszajutott az első osztályba. Varga Gyula 1989-ig a klub ügyvezetőjeként dolgozott, majd ezt követően a kaposvári utánpótlásban vállalt szerepet.
Horváth Lajos, csapatunk egykori játékosa és edzője így emlékszik Varga Gyulára, akivel élete végig tartotta a kapcsolatot:
– Kiváló, országos kapcsolatokkal rendelkező sportvezető volt, aki remek viszonyt ápolt azokkal a játékosokkal, akiket leigazolt. Szavahihető, kedvelt sportvezető volt, aki Kaposváron és a Hódmezővásárhelyen is kiemelkedő sikereket ért el. A családjaink is remek viszonyt ápoltak egymással.
Varga Gyula emlékét örökre megőrizzük!