Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Diósgyőri VTK csapata van a célkeresztben.

 

Együttesünk az OTP Bank Liga NB I. hetedik fordulójában, szombaton 17 órakor a DVTK csapatát látja vendégül a Rákóczi-stadionban. Klubunk a tizenkettedik, míg a borsodiak a kilencedik helyről várják a találkozót.

Egyik együttes számára sem indult jól a bajnokság, hiszen csapatunk eddig csak egyszer, míg a DVTK kétszer tudott nyerni. A borsodiak az első fordulóban megverték a szintén rosszul rajtoló Budapest Honvédot, majd sorozatban kikaptak az Újpesttől, a MOL Fehérvártól, a Mezőkövesdtől és a Ferencvárostól. Ezt követően a váltott edzőt a Diósgyőr, szeptember elejétől ugyanis a spanyol Fernando Fernándes helyett Feczkó Tamás irányítja a DVTK szakmai munkáját. Az új trénerrel eddig két sikert könyvelhettek el az észak-magyarországiak, a bajnokságban legyőzték a Zalaegerszeget, majd a Magyar Kupában az NB III-as Érdet is. A Magyar Kupában együttesünk is sikerrel vette az első akadályt, hiszen négygólos sikert aratott Soltvadkerten.

 

 

– Bár egy megye egyes csapat ellen játszottunk a kupában, de egy győzelem mindig pozitív lökést ad a csapatnak – fogalmazott Nagy Richárd, csapatunk középpályása. Remélem, hogy ez elég ahhoz, hogy újra nyerni tudjunk. A DVTK elleni találkozóra is ugyanúgy készültünk, mint az összes többire. Kielemeztük a játékukat, hogy mi az, amivel vártalan tudnak húzni, miben jók, mi az erősségük, de a gyengepontjaikat is sikerült feltérképezni. Úgy gondolom, hogy kellőképp felkészültünk az ellenfélre és arra a játékra, amit szeretnénk játszani.

 

A két klub eddig 26 alkalommal csapott össze egymással az első osztályban. Az első mérkőzésre 1975. szeptember 6-án kerül sor, amikor is a Cukorgyári gödörben, 18 ezer néző előtt Mathesz Imre a következő kezdőcsapatot küldte pályára: Hegedűs – Kanyar, Ágfalvi, Márton, Németh – Nagy, Konrád, Burcsa – Varga, Kovács, Turai. A mérkőzésen gólnélküli döntetlen született. Utoljára 2014. április 12-én, Diósgyőrben mérkőztek meg egymással a felek, ekkor egygólos hazai sikerrel ért véget a kilencven perc. Az eddig 26 NB I-es mérkőzés során csapatunk hat, míg a borsodiak 11 alkalommal tudták megszerezni a három pontot. A maradék tizenegy találkozón pedig döntetlennel zárultak a találkozók.