Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Gyirmót FC Győr csapata van a célkeresztben.

 

A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a Gyirmót FC Győr otthonában, az Alcufer Stadionban lép pályára csapatunk. A kisalföldiek a negyedik helyről várják a vasárnapi összecsapást, míg együttesünk a tizennegyedikről. Bár a két csapatot tíz helyezés választja el, de a Gyirmót ennek ellenére sem tűnik verhetetlennek, bár ez inkább akkor igaz, ha idegenben kell pályára lépnie Csertői Aurél csapatának. Hazai környezetben ugyanis eddig már a két favorit, Vasas és DVSC skalpját is begyűjtötte csapatunk soron következő ellenfele. A Gyirmót táblát elhagyva már be-be csúsznak meglepő vereségek, hiszen a második fordulóban a Szentlőrinc, a hatodikban a Siófok, majd a legutóbbi játéknapon az Ajka is verte a Gyirmótot. Hazai környezetben azonban továbbra is veretlen a kisalföldi egylet, így csapatunknak mindenképp nehéz dolga lesz, ha ezt a sorozatot meg akarja szakítani.

Az örökmérleg nyelve sem csapatunk felé billen. A két csapat eddig csupán négyszer találkozott egymással a második ligában, ebből pedig három is Gyirmót győzelemmel zárult. Együttesünk eddig csak egyszer tudta legyőzni soron következő riválisát, s ez a siker nem is volt oly régen, hiszen 2018 decemberében aratta csapatunk, ráadásul Gyirmóton. Sőt, a mostani keretből sokan emlékezhetnek erre, hiszen azon a mérkőzésen Pogacsics Krisztián, Szabó Alex, Vachtler Csaba, Hadaró Valentin, Szakály Attila, Ur László, Bíró Dominik és Nagy János is pályára lépett, így ők már tudják, hogy mi lehet a sikerhez vezető recept.

 

Az átigazolási szezonban így változott a Gyirmót FC Győr kerete

Érkezett: Hajdú Ádám (Vasas), Herjeczki Kristóf (Bp. Honvéd – kölcsön után végleg), Juhász Zsombor (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Lustyik Levente (MTK – kölcsönbe),  Major Martin (Mol Fehérvár II, kölcsönbe), Simon András (Haladás), Somogyi-Bakos Bence (Gyirmót SE U19), Szatmári István (MTK Budapest), Szegi Vince (Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza), Réti Patrik (BFC Siófok).

Távozott: Éri Dominik (Ménfőcsanak – kölcsönbe), Gelencsér György (Ménfőcsanak), Lipták Zoltán (ETO FC Győr), Horváth Roland (Komárom), Koltai Tamás (befejezte pályafutását), Krebsz Máté (Veszprém), Májer Milán (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza, onnan ETO, kölcsönbe), Németh Gergő (UFC Siget – Ausztria), Réti Patrik (a klub alkalmazásában marad, de nem játékosként, mivel visszavonult), Sandal Dominik (szlovákiai, Lipót), Szabó Lukas (szlovákiai, Lipót), Tóth Bence (?), Varga Péter (szlovákiai, FC Púchov – Szlovákia), Villám Balázs (Iváncsa), Zeke Márió (Mol Fehérvár – kölcsönből vissza).