Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Bonyhád-Majos csapata van a célkeresztben.

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának első fordulójában Bonyhád-Majos otthonába utazunk. A vasárnap 17.30 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Tolna vármegyei együttessel.

 

Múlt
A klubot 1989-ben szervezték újra, ahogy az ordító medvefejet ábrázoló címérében is olvasható. Az egyesület elődje ugyanis 1964-ben jött létre Aranykalász SE néven. Nyolc év elteltével a névadó beolvadt a Pannónia Mgtsz-be, az új szponzor pedig új pályát épített a csapat számára, s máig ez a Majos SE otthona. Ekkor megváltozott a csapat összetétele is, hiszen már nem csak majosiak rúgták a bőrt az egyesületben. 1985-ben a klub anyagi okok miatt beolvadt a Bonyhádi MSC-be és ideiglenesen megszűnt. 1989-ben szervezték újjá, Majos SE néven. A csapat jobbára a megyebajnokságban szerepelt, majd 2020-ban feljutott az NB III.-ba. A következő évadot már ismét a megye egyeben töltötte, de azonnal visszajutott, s azóta is a harmadosztály tagja. Az előző idényt a tizedik helyen zárták a tolnaiak.

Jelen
A Bonyhád-Majos a felkészülési időszakban három csoportellenféllel találkozott: az első találkozón legyőzte a Szekszárdot (2–1), majd a Dunaharasztit (0–1), s végül egy-egyes döntetlent játszott a Siófokkal. A tolnaiak vezetőedzőt váltottak az idény előtt: a gárdát a legutóbb a Dunaföldvárt irányító Varga Balázs készítette fel a bajnokságra.
A Majoshoz eddig Pölöskei Tamás (kapus – PTE-PEAC), Husvéth Ádám (belső védő – Fehérvár II.), Abért Márton (védő – Gödöllő), Stampfel Kevin (középpályás – Dunaújváros), Molnár László (kapus- Dunaújváros).

Közös múlt
A Majossal eddig csak két alkalommal találkoztunk bajnoki keretek között, mégpedig az előző évadban. Az első összecsapáson Harsányi Dániel góljával otthon tartottuk a három pontot, míg Majoson egy elsöprő győzelmet arattunk.