Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Mezőkövesd Zsóry FC csapata van a célkeresztben.

 

 

Szombaton 17 órakor, az OTP Bank Liga 24. fordulójában a nagyszerű szezont futó Mezőkövesd Zsóry FC gárdáját fogadjuk a cukorgyári gödörben. Érdekesség, hogy ebben a szezonban már ötödik alkalommal találkozunk a matyóföldi gárdával, hiszen a Magyar Kupában is megmérkőzött csapatunk Kuttor Attila tanítványaival. Az elmúlt négy mérkőzés mezőkövesdi sikerrel zárult. Az augusztusi, hatalmas hőségben vívott összecsapáson, Nagy Krisztián góljával vezetést szereztünk, de egy egyéni hiba, illetve egy pazar cselsorozat után fordított és elvitte a három pontot a Mezőkövesd, amely a hazai meccsen Cseri Tamás büntetőjével és Berecz Zsombor átlövésével tartotta otthon a három pontot.

A Magyar Kupa kilencedik fordulójában is hasonló volt a forgatókönyv, hiszen a borsodi városban előnyről kaptunk ki, míg a hazai találkozó sima vendégsiker született. 

A Mezőkövesd Zsóry FC a tabella harmadik helyéről várja a szombati összecsapást. Kuttor Attila tanítványai a bajnokság mellett a Magyar Kupában is jól szerepelnek, hiszen miután kiejtették együttesünket a negyeddöntő első mérkőzésén a Puskás Akadémia FC otthonában is nyerni tudtak, így jó előjelekkel várják a visszavágót.

– A Mezőkövesd próbál rotálni a szerda-szombat miatt, ehhez meg is van a kerete – mondta Disztl László, csapatunk vezetőedzője. – Tudják frissíteni a csapatot, így ez a sok mérkőzés sem befolyásolja a teljesítményüket, ezt bizonyítják is, hiszen mind a két fronton helyt állnak. Mégis meg kell próbálnunk meglovagolni azt, hogy szerda-szombat ritmusban játszanak, hiszen ilyenkor csökkenhet a koncentráció, sőt el is bízhatják magukat, mivel négyszer megvertek minket. Nekünk pedig minden szalmaszálba kapaszkodnunk kell.